lukács istván

tag: lukács istván

Allé, hopp

2009.09.16. 09:09 - hg

Két hónappal az átadás előtt sajtóbejárást tartottak az „új budai városközpont”, az Allee tömbjében. Az egykori Skála helyén, összesen öt hektárnyi területen jelenleg is háromezer munkás dolgozik, hogy a XI. kerület hivatalos napján, november 11-én a komplexum megnyílhasson. A Bercsényi utca helyén megépült közúti alagút átadásával nem várták meg ezt az illusztris dátumot: a beruházó fejlesztési igazgatója Szent Borbálához, a bányászok védőszentjéhez fohászkodva adta a köz, azaz a jelenlévő újságírók használatába Budapest második leghosszabb közforgalmi alagútját.

 - Kép © allee.hu

A beruházás számadatait hallgatva más égiek is eszünkbe juthatnak. Összesen 150 ezer négyzetméternyi építmény készült, amelyhez körülbelül 200 ezer köbméter betont és 200 ezer tonna vasat használtak fel. (Összehasonlításképp: az Árpád-hídban 15 ezer tonna vasbeton van.) A komplexum hatszáz ember munkahelyét biztosítja majd. A teljes beruházási költséget 200 millió euróra teszik, ami a jelenlegi árfolyamon 54,5 milliárd forintnak felel meg.

Díjazták az építész szakma hazai nagyjait

2009.03.16. 11:03 - hg

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából számos díjat adtak át, elismerve az építész szakma hazai jeleseit is. Az alábbiakban olvasható a köztársasági és minisztériumi kitüntetésekkel, valamint Ybl Miklós-díjjal elismert szakmabeliek listája. A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk!

 - Kép © wikipédia

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem