Lesz-e valaha Budapest kerékpárosbarát város? László János szerint a kérdésfelvetés értelmetlen: átfogóbban, a fenntartható közlekedésről érdemes beszélnünk. Prioritási sorrendek persze felállíthatók: első helyen szerepel a gyalogos közlekedés, a kerékpár és a tömegközlekedés, míg a lista végén az autós közlekedés – szögezi le a Magyar Kerékpárosklub elnöke, akivel az április 24-i Critical Mass kerékpáros felvonulást megelőzően beszélgettünk a fővárosi kerekezés jövőjéről.
magyar kerékpárosklub
Lesz-e jövő nyáron budapesti közbringa?
2010.04.17. 11:04 - hg
„Egy hét után úgyis ellopják az összes biciklit”; „hiába a sok bérbringa, ha a városban kész élethalálharc biciklivel közlekedni” - leggyakrabban ezek a vélemények hallhatók a városi kölcsönbringa-hálózat ellenzőinek szájából. Március 31-én a budapesti közgyűlés ismét zöld utat adott a kölcsönbringa-hálózat létrejöttének: ezúttal az is eldőlt, hogy a Parking Kft. nemcsak az üzemeltetést fogja majd végezni, de a megvalósítás is az ő feladatuk lesz. Volly György, a cég kommunikációs igazgatója szerint a budapestiek már jövő nyáron vígan kerekezhetnek, a Magyar Kerékpárosklub elnöke azonban szkeptikus.

A sógoroknál már megvalósult: a bécsi Citybike - Kép © Gewista
Egy időben volt róla szó, hogy Budapesten a BKV kapja a megvalósítás feladatát, de a cég végül elállt ettől. A Parking Kft. kommunikációs igazgatója szerint azért is kedvező, hogy a cég kapta meg a megvalósítás jogát, mert a fővárossal szemben az jogosult visszaigényelni az ÁFA-t, ami 260 millió Ft-nyi megtakarítást jelent. A tervet a kormány kiemelt projektnek minősítette; Volly György szerint a dolgok mostani állása szerint 99% az esély arra, hogy a projekt, amelynél a következő lépés a megvalósíthatósági tanulmány beadása („csak a papírmunka van hátra”, ahogy Volly fogalmaz), megkapja majd a 900 millió forintos uniós támogatást. Ezzel egyedülálló módon először nálunk jöhet létre uniós pályázati forrásból a rendszer, az összes többi európai nagyváros saját forrásból hozta létre azt.





