makány márta

Több építész, iparművész és szakmabeli vehetett át állami elismerést 2010. március 15. alkalmából Hiller István oktatási és kulturális minisztertől a Szépművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen. A díjazottaknak szerkesztőségünk ezúton gratulál.

Az elmúlt napokban két friss kollekcióval is megismerkedhetett a közönség, megrendezték Makány Márta professzionális divatbemutatóját, a Je suis belle pedig vendégül látta az érdeklődőket, hogy közelebbről is megnézhessék a legújabb darabokat. Igaz, a kollekció egy részét csupán vállfán láttuk, másik részét a showroom fürdőszobájában próbálgattuk, de így is érezhető volt a dolog súlya, hogy itt valóban történik valami - szemben Makány Márta magas költségvetésű bemutatójával, amely a meztelen császár-effektus tipikus esetének tűnt. Annak ellenére, hogy törekedett a profi kellékek felvonultatására, nem érzékeltük, hogy valóban kapcsolódott volna a nemzetközi trendekhez vagy bármilyen szinten releváns kérdéseket vetett volna fel - a bejáratnál konszolidált celebek sokasága fotózkodott a tervezőnővel, de ez nem feledteti, hogy a Millenáris Teátrum tágas termét átszelő, látványos kifutón nem sokkal azután habos, csillámos Barbie-ruhák bukkantak fel. A nőiességet meg lehet közelíteni a sztereotípiák mentén, az anyukáját utánzó és mégis - akaratlanul - parodizáló kislány szemszögéből, de ennél mindig izgalmasabbak az olyan kísérletek, amelyek új megközelítéseket villantanak fel - de ez pont nem Makány Márta erőssége.

Amikor az első visszafogott, mégis üde tavasztündér frappáns zenei aláfestéssel kilibbent a kifutóra, akkor még bizakodóak voltunk, de nem telt el sok idő, és már zavartan pislogtunk körbe, hogy vajon feltűnik-e valakinek, hogy ugyanaz az néhány ruhadarab jön ki újra és újra, más-más anyagból, apró változtatásokkal. Sorban következtek a nagyon hasonló szabású, nagyívű királylányos maxiszoknyák, a pántnélküli fűzők, a masnis-megkötős blézerek, illetve a csak tökéletes alakon tűrhető combvonalon szűkülő és térdtől lefelé bővülő ruhák - nagyjából ezeket a fazonokat rajzolgatják a kislányok is, miközben arról álmodoznak, hogy egyszer híres divattervezők lesznek. Egy idő után az is beugrott, honnan is ismerősek ezek a szabásvonalak, anyagok, arányok (Léber Barbara divattervező kirakatát leszámítva) - amikor a Barbie-babák játékból bálba mentek, akkor ilyen hercegnős outfiteket húztunk rájunk, csillámos, "drágaköves", habos, fodros - központban természetesen a földet söprő, terebélyes szoknyával. Nem véletlen, hogy romantikus lelkű barátnőm minden második darabnál megkérdezte, hogy esküvői ruha-e - nem jutottunk dűlőre a kérdésben, de abban mindannyian egyetértettünk hogy biztos nem mennénk férjhez ilyen ruhákban. Ami a textileket illeti, néhol felbukkantak kifejezetten izgalmas anyagok, de a szabásvonalak nem igazán léptek párbeszédre velük, és általában elvette az erejüket a halmozás - lelki szemeink előtt megjelent a tervezőnő, amint a párizsi textilvásáron válogat a szebbnél szebb anyagok közt és mint a kisgyerek az édességboltban, mindent összevásárol - a gyomorrontás borítékolt.