manuelle gautrand

A párizsi Diadalívtől csupán néhány lépés távolságra, az avenue Friedland-en épült fel a Manuelle Gautrand Architecture stúdió által tervezett Origami-ház, amely a páratlan luxuskörnyékhez illően különleges és egyedi homlokzattal hívja fel magára a figyelmet: a hajtogatott üvegfelület két rétege között egy speciális márványmintájú fóliát helyeztek el, amely így napvédő szűrőként segít az épület klimatizálásában, ugyanakkor kívülről és - a hatalmas ablakoknak köszönhetően - belülről is szép látványt nyújt.

Az építészet hagyományosan a leginkább macsó hivatás. Míg az egyetemeken a lányok aránya lassan eléri, sőt, olykor meghaladja a fiúkét, a vezető építészek ma is szinte egytől-egyig férfiak. A száz éve zajló emancipáció ezen a szakterületen még korántsem ért véget – de ha gondosan keresünk, számos olyan hölggyel találkozunk, akik (a férfiak számára is) példaértékű teljesítménnyel büszkélkedhetnek. Alább napjaink 13 legfontosabb női építészét gyűjtöttük össze, cikkünk folytatásában pedig a magyarországi helyzetet tekintjük majd át.

A hagyomány az angliai Staffordshire-ben található kastély, az 1871-ben elkészült Weston Park úrnőjét tartja a világ első női építészének. Mivel akkoriban nem végezhetett volna ilyen munkát, Lady Elizabeth Wilbraham ilyetén érdeklődését ma már semmilyen dokumentum sem bizonyítja a kastély könyvtárában ma is megtalálható, ronggyá olvasott Palladio-traktátuson kívül. Bár van tudomásunk korábbról is építészettel, belsőépítészettel foglalkozó hölgyekről, hivatalosan az amerikai Julia Morgant szokás elismerni az építésznők úttörőjeként. Morgan 1894-ben diplomázott Kaliforniában, a berkeley-i egyetemen. Az építészképzés sok évtizedeken át zárva tartó kapuja ekkortájt világszerte nyílni kezdett a nők előtt. Finnországban az 1896-ban diplomázó, később saját praxist alapító Wivi Lönn, míg Nagy-Britanniában az 1898-ben végző Ethel Charles az első nő, aki építész oklevelet szerez.

Négyéves munka után, 2010 őszén felújított-kibővített épülettel és új névvel nyitott meg a franciaországi Lille kortárs művészeti múzeuma. Új neve, a Lille Métropole Museé d’art moderne, d’art contemporain et d’art brut (röviden LaM) azt is jelzi, hogy gyűjtőköre kibővült: a modern mellett a kortárs művészetre, illetve a Franciaországban az 1950-es években kialakult art brut irányzatára fókuszál. A tudatalatti felszabadítására, a hagyományos művészeti eszközök és helyszínek elkerülésére apelláló art brut az irányzathoz méltó új helyszínt kapott a LaM bővítményével, Manuelle Gautrand alkotásával.

A Franciaország északi részén elhelyezkedő, az ország negyedik legnagyobb agglomerációjának központjaként szolgáló Lille 1983-ban nyitotta meg saját modern művészeti múzeumát, a Masurel-házaspár adományozta gyűjteményből. A Roland Simounet által tervezett, a nyolcvanas évek jellegzetes jegyeit mutató téglaépület tágas zöld parkba épült, amelyet mára gazdag szoborgyűjtemény népesített be. Több mint 4500 alkotásával, köztük Picasso, Modigliani, Miró, Braque és számos külföldi művész munkájával a LaM kiemelkedő jelentőségre tett szert a francia művészeti életben. A kollekció 1999-ben újabb jelentős, az art brut kiemelkedő emlékeit tartalmazó adománnyal bővült. A helyhiány leküzdésére 2002-ben hirdettek bővítési tervpályázatot, amelyet annak a Manuelle Gautrand-nak az építészirodája nyert meg, akit Magyarországon a Párizsi Nagyáruház felújításához készített terveiről, illetve a Champs-Elysées-re tervezett Citroen-bemutatóteremről ismer a szakmai közönség.

A holland MVRDV és négy másik építésziroda közreműködésével jött létre a „Le Monolith” épületegyüttes a franciaországi Lyonban, amelyben szociális lakások, bérlakások, irodák, kisebb üzletek valamint mozgássérülteknek kialakított funkciók kaptak helyet mintegy 32 500 négyzetméteren. 

Gazdasági válság ide vagy oda: a neves külföldi tervezők eddig sem álltak sorba a magyarországi megbízásokért, a helyzet azonban, ha lehet, romlott. Bár a vizuális kultúra és a közízlés javulásához égető szükség lenne hozzáértő, a kortársat értő módon közvetítő külföldi mesterekre Budapesten, az utóbbi hónapok inkább csak kudarcokat hoztak ezen a téren. Az eredménytelenségről viszont biztosan nem csak a válság tehet. Tehetnek róla a befektetők, az építészek - és mi magunk, laikusok is.

Nagyjából készen áll a Nagyenyed utca új irodaháza, a Déli pályaudvartól egy ugrásra épülő Krisztina Palace; a földszinten, belül és a felső emeleteken még folyik a munka, a homlokzat nagyobb része azonban már végleges ruháját viseli. A járókelők többségének valószínűleg fel sem tűnne az épület – pedig tervezője Nyugat-Európa egyik legismertebb építésze, Dominique Perrault, a Francia Nemzeti Könyvtár mestere. A Krisztina Palace azonban nem több egy jól sikerült irodaháznál, hiába a szemközti házakat izgalmasan visszatükröző, a környék beépítésére és a telekvonalra is érzékenyen reagáló homlokzati játék. Nincs meg az érzelmi töltet, az „aha-élmény”, amit egy Perrault-féle figurától jogos elvárás a világ e fertályán is.