merényi györgy

Valószínűleg Barbie-baba keze is jócskán benne van abban, hogy ma milyen asszociációkat idéz fel bennünk a rózsaszín árnyalat, és talán a legritkább esetben jutnak elsőként eszünkbe pink porcelánok. Az idén elkészült pécsi Zsolnay Kulturális Negyed első – és várhatóan állandó - december 21-én megnyitott kiállításán most mégis olyan, 1880-tól több évtizeden át gyártott mindennapos használatra szánt tárgyakban gyönyörködhetünk, amelyeket végtelen gazdag árnyalataiban borít be ez a különleges színű máz. 

Winkler Barnabás építész kitartó gyűjtőszenvedélyének hála, a gyár klasszikus korszakának rózsaszín mázas tárgyait egy több mint ezer darabos páratlan gyűjteményben láthatjuk együtt. A boldogságérzetünkhöz kötődő színnel/mázzal bevont tárgytömeg atlantiszi mélységbe süllyedt nyugodt, derűs világba vezet vissza bennünket. Zsolnay tárgyai a jó ízlés határain belül tesznek eleget a „kellemes látvány” követelményeinek. Színhasználata bizonyos szempontból ellent is mond mindannak, amit a rózsaszín kultúrtörténetéről tudunk.

1896. október 25-én, éppen 115 évvel ezelőtt a millenniumi ünnepségek zárásaképpen adta át az uralkodó, I. Ferenc József császár és magyar király a különleges múzeum és iskolaépületet. London és Bécs után harmadikként, Rómer Flóris művészettörténész-régész kezdeményezésére 1872-ben alapították Budapesten a közízlés javítása érdekében létrehozott Iparművészeti Múzeumot. Az 1890-ben kiírt tervpályázatot a „Keletre magyar” jeligéjű, Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott tervsorozat nyerte. A három év alatt felépült együttes korszakhatárt jelöl a magyar építészet történetében. A millenniumi ünnepségek tiszteletére készült épületek leginkább a magyar történet ezer esztendejének stílusait vonultatták fel. E történeti koncepció legreprezentatívabb példája a ma is álló, Alpár Ignác által tervezett Vajdahunyad vára. A 21 részből álló Történelmi Épületcsoport a millenniumi ünnepségekre azonban a szoros határidő és a költségtakarékosság szempontjai miatt ideiglenes jelleggel, főleg fából készült el. „Vajdahunyadot” közkívánatra 1904 és 1908 között, szintén Alpár vezetésével tartósabb anyagokból építették fel. Hasonló elképzelések alapján épült Párizsban a Szajna partján az 1900-as világkiállítás magyar pavilonja, amelyet Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervezett.

Az Iparművészeti Múzeum lanternája még eredeti helyén. Kép: Merényi György

Az utolsóként átadott millenniumi épület, az Iparművészeti Múzeumé azonban radikálisan szakított ez addigi elképzelésekkel, hiszen nem az elmúlt ezer, hanem az azt megelőző ezer év hagyományait kívánta hangsúlyozni.”Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz” – összegezte elképzeléseit a művész-építész Lechner a Művészet című folyóirat 1906-os számában. Itt olvashatjuk másik sokszor idézett mondatát is: „Színes, beszédes és kifejező nyelve van a néma kőnek, a művészi formáknak, az építészet alkotásainak.” Lechner páratlan tehetsége első, egyedülálló példája lett valóban ez a titokzatosan keleties hatású épület. Szecessziósnak mondjuk, hiszen addig ismeretlen, szokatlan tömegek, kapaszkodó-szétterülő buja formákkal borított felületek bontakoznak ki előttünk, ha bejárjuk az épületet. Talán nem meglepő, de a bombay-i (ma Mumbai) pályaudvar épületének historizáló mesevilága áll legközelebb Lechner múzeumépületéhez. A magyarság feltételezett keleti gyökerei itt mindenekelőtt az indiai és az arab építészetet is megidéző tömegformálásban és leginkább a jellegzetes, a magyar népművészet motívumkincsének átírásából származó attraktív dekorációban, Lechner formateremtő ereje által tárgyiasulhattak. A végletekig egyszerűsített, jelrendszerré alakított ornamentika azonban csak utal az eredetre. A belső térkapcsolatok, jellegzetes karaktereikkel, ornamenseikkel olyan nyelven szólnak, amelyet talán kevésbé tudatosít a látogató. Ezért is élményszerű közlekednünk ezekben.

Jövőre ünnepli századik születésnapját Budapest talán legszebb iskolaépülete. A Bárczy-féle iskolaépítési program keretében 1912-ben készült el az új felsőkereskedelmi iskola a VII. kerületi Vas utcában, amely 1925-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét. Az első pillantásra talán zord hatású iskolaépület finoman megformált, izgalmas részletek százait rejti, és a tervező, Lajta Béla Szervita téren álló Rózsavölgyi-házával együtt építésük idején a legkorszerűbb építészeti világot képviselte Európában.

Homlokzati motívumok a Vas utcai iskolán. Kép: Merényi György

Lajta (Leitersdorfer) Béla (1873-1920) már túl volt első középületeinek tervezésén, amikor egyik főművét, a Vas utcai felsőkereskedelmi iskola korai modernista palotáját megálmodhatta. A korának legtehetségesebb építészei közé tartozó Lajta pályája kezdetén a szeretett és tisztelt mester, Lechner Ödön újító törekvéseit folytatta, kijelölve a továbblépés lehetőségét is. A Mexikói úti Fővárosi Vakok Intézete (1905-08) és az Amerikai úti Chevra Kadisa szeretetotthon (1909-11, ma idegsebészeti klinika) a szertelenül hullámzó formákból szívesen építkező szecesszió későbbi letisztultabb, egyszerűbb világát mutatta fel. A Vas utcai iskola azonban még további lépés: Lajta itt már a korai modernista építészet előremutató építészeti elveit önthette frappáns, újszerű formába.

Ha egyetlen főpolgármestert kellene kiemelni az egyesült főváros építésének majd 140 éves történelméből, az alighanem dr. Bárczy István (1866-1943) lenne. Az ő hivatali idejében nyitották meg a Szépművészeti Múzeumot, adták át a Zeneakadémia új épületét, építették át az Állatkertet. Az ő nevéhez fűződik az Erkel Színház létrejötte, vagy a Tiszti Főorvosi Hivatal létrehozása, de a fürdők fővárosi tulajdonba vétele (megvásárlása) és „községi”-nek mondott üzemeltetése, a pompás Népszálló felépítése. Legmaradandóbb kezdeményezései közé tartozik az 1909-ben indított iskolaépítési program. Ennek köszönhető, hogy a főváros legszebb, legnagyobb iskolái mostanában ünneplik jubileumukat. Előttük tisztelgünk ezzel a cikkel.

1909 és 1912 között, példamutató összefogással zajlott az a látványos iskolaépítési program, amelynek épületei évszázad elmúltával is képesek kiszolgálni a fővárosi kis- és középiskolások felnövekvő generációit. Az előző századforduló első éveiben a rendkívüli gyorsasággal növekvő főváros külső kerületeiben sokasodó, szegény sorsú tömegek számára vált leginkább elviselhetetlenné a helyhiány. A lakásgondokat az iskolák ebből fakadó ellehetetlenülése is tetézte. Nem volt ritka, hogy száznál is több tanuló zsúfolódott össze egy-egy osztályteremben. A lakásgondok megoldásával párhuzamosan épültek a legismertebb építészek számára is valódi feladatot jelentő gyönyörű, palotaszerű iskolaépületek.

Ma már legfontosabb századfordulós építészeink között tartjuk számon, de Vágó Józsefnek korántsem szánta mindig ezt a szerepet a hatalom. Legfontosabb épületeinek egy része megsemmisült a háborúban, másokat a kommunista önkény tüntetett el. A megmaradtak azonban olyan széles látókörű mesterről árulkodnak, akinek munkássága máig érvényes tapasztalatokkal bír.

A Nemzeti Szalon főhomlokzata, amelyet a Vágó-testvérek tervei alapján alakítottak ki.

A Nagyváradon született Vágó József szorgalmával és tehetségével került az elmúlt század első két évtizedének legkiválóbb mesterei közé. Az újításai miatt nem kevés támadást is kapott építész Quittner Zsigmond budapesti irodájában kezdte pályafutását. Közös munkájuk a főváros tán legszebb szecessziós épülete: a Lánchíddal szemközti luxusépület, amely a Gresham Biztosító Intézet székházaként 1907-ben készült el. Itt már jelentkeznek azok a jellegzetes formajegyek, amelyeket később Vágó önálló épületein is felfedezhetünk – emiatt az építészettörténészek máig vitatkoznak azon, mennyire Quittner és mennyire a Vágó-testvérek tehetségét dicséri az épület.

Lassan elkészül a pécsi Zsolnay-gyár nagyobbik felén az új kulturális negyed – miközben az évszázados manufaktúra is tovább működik, a terület keleti részén álló újabb épületekben. A Zsolnay-márka megújulásának záloga lehet, hogy az új helyen az építészeti kerámia „gyártóbázisa”, a pirogránit-üzem színvonalasabb körülmények között működhet. Felújított eszközök, korszerű új présgép, biztonságosabb munkakörülmények a garanciái annak, hogy a gyár tradíciói új életre keljenek. A Zsolnay manapság a nemes hagyományokat figyelembe vevő, ám napjaink építészetéhez, esztétikai-technikai igényeihez illeszkedő, innovatív építészeti kerámia születésén munkálkodik. Péterné Marosi Katalinnal, a gyár vezérigazgatójával beszélgettünk.

Talán nem meglepő, hogy a századforduló építési lázában valódi virágkorát élő Zsolnaynak ma sok munkát adnak az épületfelújítások. Annál inkább az, hogy ezek jó része a határokon túlról zajlik. „A régi zsolnays épületek közül befejeződött a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett, figyelemre méltó építészeti megoldásokat felmutató szabadkai zsinagóga felújítása. A kelet világát megidéző épületet színes mázas Zsolnay-cserép burkolja, és homlokzatán a terrakotta elemek is gyárunkban készültek” – részletezi a vezérigazgató. Megújulásra vár a szabadkaiaknak oly kedves, újabb keletű eozinos mázas szökőkút is a Városháza előtt. A Zsolnay másik jelentős közelmúltbeli projektje Szerbiában a belgrádi Moszkva Hotel szecessziós épületének felújítása, ahol a homlokzat zöld mázas kerámiái dicsérik a gyár szakértelmét.

Mindössze 15 alkotó esztendő után, 46 évesen fejezte be pályafutását a historizmus korának egyik legkeresettebb budapesti építésze. A maga korában ünnepelt, a Sugár út építészeti arculatát meghatározó, jellegzetes bérpalotatípust teremtő Petschacher Gusztáv (Bécs, 1844-Budapest, 1890) titka - Ybl Miklóshoz hasonlóan- a gazdag tervezői fantázia, amellyel a régi stílust egy új korszak elvárásaihoz igazította. Elsősorban a reneszánsz építészetből merítve, szabadon használta annak formakincsét, térkompozícióit. Mestere volt az ornamentális díszítő rajzolásnak.

A bécsi Polytechnikumban végzett nagyműveltségű mester a Sugárúti Építő Vállalat építészeként került Bécsből Pestre. Itt sorban kapta a megbízásokat az ekkor kiépülő Sugár (ma Andrássy) úton. 1875-ben épült a Weninger-villa, 1879-ben a MÁV Nyugdíjintézet bérpalotája a Köröndön, majd 1882-ben a Pallavicini-palota, később az egykori Hitelbank (ma Nemzetgazdasági Minisztérium) József nádor téri székháza, valamint a számunkra már csak szépséges bálterméről ismert, 1909-ben lebontott Terézvárosi Casino épülete, szintén a Sugár úton.

„A rókáknak van barlangjuk és az égi madaraknak fészkük, de az Ember Fiának nincs fejét hová lehajtani.”(Lk 9,58)

A rendszerváltás utáni években, különösen karácsony ünnepi napjaiban sokkolta a városokban az utca emberét az ingyen meleg ételért sorakozó szegények és hajléktalanok sokasodó tömegének látványa. A nosztalgiával szemlélt archív felvételek tanúsága szerint azonban a szegénység, a társadalom perifériájára csúszott emberek képe régóta jelen van Magyarországon. Igazán átfogó megoldást erre csak a Monarchia korának városvezetése próbált találni – az akkor emelt házakat még most is használjuk.

A Schodits Lajos és Eberling Béla tervei alapján épült budapesti Népszálló korabeli képeslapon

Olyan karitatív célú intézet, amelyet az állam, a társulati jótékonyság valamint magánszemélyek működtettek, például a 16. század elején is létezett Brassóban. A török hódoltság idején szétzilált közigazgatást Mária Terézia és adminisztrációja a 18. század elején kemény munkával formálta újjá. Az udvari jelentések (különösen az alföldi tájakról) tönkrement falvakról és mérhetetlen szegénységben tengődő, gyakorta hajléktalan tömegekről tudósítottak. Ezen közpénzekből és adományokból épülő szegényházak, dologházak építésével kívántak segíteni. 

A 19. század végi dinamikus városfejlődés egyik csúcspontja a Pestet és Budát összekötő, Erzsébet királynéról elnevezett szépséges lánchíd megszületése volt, a fővárosban negyedikként. Felépülése azonban a budai hídfőjétől északnyugatra fekvő, a Várhegy déli lejtői és a Gellérthegy között megkapaszkodó Tabán sorsát is befolyásolta. Később bontások és háborús pusztítás pecsételték meg végképp e regényes városrész történetét. A rombolás csúcspontja a mindössze 42 évig létezett büszke híd esztelen felrobbantása volt.

A Tabán és a Várkert rakpart 1895 körül

A régi időktől lakott és egyenletes beépítésű budai Duna-part sorsa felett nem őrködött szigorú városrendezési szándék. A pesti Duna-korzóról áttekintve a mai látvány, amely a 19. század végének arculatát nagyrészt megőrizte, meggyőz bennünket a túlparton építkezők akaratáról és jó ízléséről. Az egységesen formált, beépített partoldal felett azonban a Tabánnak ma már csak hűlt helye látszik. A földszintes, ritkábban emeletes házakat felváltó palotasor a Dunán méltóságosan átívelő egykori híd elkészülésével párhuzamosan nyerte el ma is látható formáját. Ám József nádor és kortársai álma, hogy e partszakasz a vele átellenben futóhoz hasonlóan zöldellő korzóvá váljon, sohasem vált valóra. Napjainkban a szépreményű parton a dús növényzet helyén, az aszfalttengeren villamos dübörög.

Szerencsésebb időkben a nagyvárosok arculatának kialakulását egységes elvek segítették, ezek következetes végigvitelére alapított intézményekkel. Pesten a 19. század elején a József nádor vezette Szépítő Bizottmány, a század második felére egyesült Budapesten pedig a napjainkban annyiszor emlegetett Fővárosi Közmunkák Tanácsa őrködött a városképi harmónia felett. Az eredmény ma is lenyűgöző: a budai alagút bejáratának tetejéről a Dunán átfeszülő Lánchídon áttekintve bontakozik ki például annak a várost rendező tengelynek a képe, amely mentén a Pest középkori városfalától északra kiépülő új városrész kialakulhatott. E tengelyt a méretei miatt bazilikaként emlegetett lipótvárosi plébániatemplom monumentális toronypárja koronázza. A Lánchíd pesti oldalán születő városrész kereskedelmi központjában, az akkori Kirakodó téren (korábban Rakpiacnak, majd Ferenc József térnek nevezték, napjainkban pedig Roosevelt térnek hívják) és környékén felépülő paloták páratlanul egységes városképpé formálódtak.

E korszak kimagasló építésze kétségtelenül az Itáliában tanult Hild József (1789-1867), hiszen nagyrészt az ő munkásságához köthető Pest klasszicista városképének kialakulása. Gazdag pályafutása során Hild Pesten és Budán 917 építési engedély iránti kérelmet nyújtott be. A Kirakodó téren és a környező utcákban a legtöbb épületet is ő tervezte.