A mexikói Monterrey-ben, egy autógyártó cég kutató központjaként épül a kissé meggyűrt sziluettekkel tervezett épület, amelyet a Los Angeles-i Brooks + Scarpa építészei jegyeznek. A két ütemben felépített ház kutatólaboratóriumokat, irodákat és ipari tesztlaboratóriumokat foglal magába, alapterülete összesen közel 5000 négyzetméter lesz. A fenntartható módon kialakított ház lehet majd Mexikó első LEED Platina minősítésű épülete.
Január 5-én adták át Mexikóban a Baluarte-hidat, ami a jelenlegi legmagasabb függőhídként a Guinnes Rekordok könyvébe is bekerült. A grandiózus - legmagasabb pontján 520 méteres - szerkezet 1100 méter hosszú és 20 méter széles útsávját 152 darab acélkábel tartja. A négysávos út egy 400 méter magas szakadék felett húzódik -ez olyan magas, hogy beleférne az Eiffel-torony is.
December 30-án, nyolcvan esztendősen elhunyt Ricardo Legorreta mexikói építész, az ország egyik legnevesebb mestere, akit 2011-ben a világ egyik legnagyobb presztízsű művészeti kitüntetésével, Praemium Imperiale-díjjal ismert el a japán kormány. Legorreta legjellemzőbb stílusjegye az élénk, erős színek használata volt, építészete a racionalitás helyett nyíltan az érzelmeket helyezte a központba.
Legorreta Mexikóvárosban született 1931-ben. 1953-ban diplomázott az Universidad Nacional Autónoma de México építészkarán. Miután öt évig a neves modern mester, José Villagrán García műhelyében dolgozott, 1964-ben harmadmagával megalapította saját műhelyét, amely fia, Victor csatlakozását követően ma Legorreta + Legorreta néven működik.
Hogy megvizsgálja a vízminőséget! A mexikói médiaművész, Arcángel Constantini 2006 óta dolgozik a Nanodriza fejlesztésén – azaz egy olyan autonóm, felügyeletet nem igénylő szerkezet létrehozásán, amely képes hosszabb ideig vizsgálni szennyezett vizes élőhelyeket és eredményeit közvetlenül továbbítani analízisre, majd a kapott adatok birtokában közbeavatkozni.
Az 1931-ben született Ricardo Legorretának ítélték idén a Praemium Imperiale díjat, Japán legfontosabb művészeti elismerését az építészet kategóriában. Mellette Anish Kapoor (szobrászat), Bill Viola (festészet), Seiji Ozawa (zene) és Judi Dench (színház/film) a 2011-es kitüntetettek.
Ricardo Legorreta: Központi könyvtár, San Antonio, USA (1995). Kép: Gruenemann, flickr.com
A mexikói Rojkind Arquitectos egy olyan 8 emeletes társasházat tervezett, amelynek minden egyes szintjéhez igazi minikert tartozik, valódi pázsittal. Így akár a nyolcadikon is lehet szabadtéri társasági életet élni.
Napjainkban a futballstadionok az építészeti versengés egyik legizgalmasabb terepét jelentik: se szeri, se száma a látványosabbnál látványosabb létesítményeknek. A mexikói Guadalajara városa sajátos módon szállt be az extrém építészeti ikonok versenyébe, és sikerült is emlékezetes és tökéletesen egyedi építményt létrehozniuk: a Chivas Guadalajara futballklub stadionja működő vulkánt formáz. Az épület terveit a repülő bálnára hajazó léghajójáról ismert francia Jean-Marie Massaud és Daniel Pouzet jegyzik.
Rapid építkezést követően már a jövő hónaptól várja látogatóit a mexikói főváros legújabb nevezetessége, a Museo Soumaya. Az épülete a mexikói építészet egyik nagy ígérete, Fernando Romero tervezte a világ leggazdagabb embere, Carlos Slim megbízásából, aki elhunyt felesége, Soumaya után nevezte el a múzeumot.
Az Oslóban és New York-ban működő Snohetta nyerte a második legnagyobb mexikói város, Guadalajara egyik meghatározó jövőbeni épületére kiírt nemzetközi pályázatot. Az oslói operaház tervezőbrigádja Shigeru Ban, a DS+R, Smiljan Radic és Mauricio Rocha elől vitta el a megbízást.
A történelmi belvárosok határába behúzódó, vagy épp a helyükre emelt paneltelepek; a kiskereskedelmet elsorvasztó bevásárlóközpontok; a túlzottan autócentrikus fejlesztések; a zöldterületek beépítése, az élhetetlen alvóvárosok kialakítása... A 20. század jócskán kínál példát az elhibázott városfejlesztési kísérletekre, nagyszerűnek ígérkező, de csődöt mondott ötletekre. És mintha mégsem tudnánk tanulni más hibájából...
Tours Alliaud, Nanterre, Párizs. Kép: wikipédia
A 20. század első évtizedeiben az építészet alapelvei, célja és eszköztára forradalmi változáson esett át. Az új lázában égő modernisták úgy gondolták: érdemes valamit kezdeni a történelmi városok szűk, sikátoros, egészségtelen beépítésével is. A legismertebb példa erre a jobbító szándékra a svájci származású Le Corbusier 1922-ben bemutatott híres "kortárs városa", amely Párizs sűrűn lakott történelmi negyedeinek nagy részét hatalmas, szellősen elhelyezett toronyházakkal helyettesítette volna. Az ötletet sem Corbu, sem a szakma nagyobb része sem gondolta soha komolyan, a benne alkalmazott részletmegoldások: a közlekedési útvonalak szintbeli elkülönítése, a zöldfelületbe ültetett, közösségi helyiségeket tartalmazó lakótornyok azonban nagy hatással voltak a következő évtizedek városépítészetére.
