A világon mintegy 650 millió ember él valamilyen fogyatékossággal, Magyarországon körülbelül 600 ezer a tartósan egészségkárosodott, illetve fogyatékossággal élő emberek száma. A fogyatékkal élők világnapja kapcsán utána jártunk, milyen helyzetben vannak ma a munkaképes mozgáskorlátozottak, akiknek mindössze annyira lenne szükségük, hogy zökkenőmentesen bejussanak akadálymentesített otthonukból akadálymentesített munkahelyükre.

December 3. 1992 óta a fogyatékkal élők világnapja, amit az ENSZ azzal a céllal keltett életre, hogy „felhívja a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira”. 2006-ban az ENSZ ugyancsak decemberben fogadta el a Fogyatékkal Élő Személyek Jogairól szóló egyezményt, melyet Magyarország az elsők között írt alá, és melynek célja, hogy a fogyatékkal, segítséggel élők minél kevésbé szoruljanak a társadalom perifériájára, hogy önálló döntéseket hozhassanak, és támogatással, önerőből javíthassanak életkörülményeiken. Szintén 2006-ban készült el az országos fogyatékosügyi program, mely a fogyatékossággal élők munkavállalását kívánta ösztönözni a munkáltatók támogatása által. És ha még emlékszünk rá, a közintézmények akadálymentesítésének határideje 2005. január 1-jén lejárt! Vajon most, 2009 végére hoztak-e érzékelhető változást ezek az intézkedések a mozgáskorlátozottak számára?





