műemlék-rekonstrukció

tag: műemlék-rekonstrukció

Újjászületett az elfeledett klasszicista kastély

2012.04.22. 11:04 - hg

Szabadkéményből szivarszoba, cselédépületből autómúzeum: nem mondhatni, hogy a medinai Apponyi-kastély, a Sió-Sárvíz völgyének egyik elfeledett klasszicista gyöngyszeme felújítása után nem alkalmazkodott korunk megváltozott elvárásaihoz. A kastély nem tartozik közismert műemlékeink közé. A 20. század második felében iskolaként használták, és ennek megfelelően át is alakították, az épület a folyamatos használat ellenére mégis erősen lepusztult, és angolparkja is megsemmisült. 2007-ben ebben az állapotban került magántulajdonba és kezdődött el először feltárása és kutatása, majd felújítása, amelynek terveit a VLM Építésziroda jegyzi. Tavaly befejeződtek a munkálatok, és azóta Apponyi Kiskastély néven kastélyszállóként működik a megújult műemlék.

 - © VLM ARchitects

Medina község Szekszárdtól 20 km-re északra, a Sió és a Sárvíz széles – a szabályozás előtt mocsár borította – völgyének nyugati szélét alkotó löszháton települt. Belterületének déli részébe beolvadt a nevét az 1760 táján épült barokk kápolnáról kapó egykori Pusztakápolna településrész is, ahol az 1840 körül épült Apponyi-kúria áll.

Milliárdos beruházással újul meg az egri Érseki Palota

2012.01.19. 14:01 - OM

Lezárultak a már aláírt támogatási szerződéssel rendelkező egri Érseki Palota tervezési munkálatai: a megvalósulás útjára léphet az észak-magyarországi város nagymúltú épületének látogatóközponttá alakítása. A beruházás a remények szerint növeli a település turisztikai vonzerejét, és a többi látnivalóval együtt komplex, akár többnapos tartózkodásra csábító programot kínál a városba látogatóknak.

Az egri Érseki Palota kápolnája - Kép © Földes és Társai Építésziroda Kft.

Az épület számos egyedülálló adottsággal rendelkezik: azon nyolc hazai kastély egyike, amelyeknek a történelem viharai között is megmaradt eredeti bútorzata, és az egyetlen olyan főpapi palota lesz Közép-Kelet-Európában, amely egyszerre nyílik meg a látogatók előtt és őrzi meg eredeti funkcióját is. A Palota felújításának és átépítésének engedélyezési terveit, amelynek során a középső szárnyat alakítják át az új feladatra, generáltervezõként a Földes és Társai Építésziroda Kft. készíti. A beruházás összköltsége több mint 1,2 milliárd forint, amelynek több mint 80%-a uniós forrásból származik.

Ősi városfalból kortárs műalkotás

2012.01.17. 10:01 - hg

A spanyolországi Logroño középkori városfalai a madridi Pesquera Ulargui Arquitectos építésziroda jóvoltából két vérbeli kortárs kiállítási pavilonnal bővültek. A rekonstrukció érdekes megközelítésre példa a műemlék-rekonstrukció terén – a témát boncolgató cikkünk éppen pár napja jelent meg a hg-n. A falak a 16. században, a város fénykorában épültek, és annak legfontosabb védműveit jelentették.

 - © http://www.uparquitectos.com /Pegenaute

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem