óbuda

tag: óbuda

Lesz Makovecz-templom Budapesten

2012.05.25. 11:05 - Kovács Dániel

Igaz, csak a halála után, de felépülhet a tavaly szeptemberben elhunyt Makovecz Imre első temploma a fővárosban. Rákoskerti hívek kis csapata évekkel ezelőtt kérte fel egy ökumenikus imaház tervezésére a magyar organikus építészet legfontosabb alkotóját, és idén április 27-én beadták az engedélyezési terveket. Elhunyt építésztől némileg szokatlan módon Makovecznek a következő években több olyan épülete is megvalósulhat a fővárosban, aminek a helyén még kapavágást sem tettek: Óbudán bölcsődét és óvodabővítést, a Citadellán üzletsort építenének az általa elkezdett tervek alapján.

Látványterv a rákoskerti ökumenikus templomhoz - Kép: Rákoskerti Templom Alapítvány 

Korai látványterv a rákoskerti Makovecz-templomról (Kép: Rákoskerti Templom Alapítvány)

A XVII. kerületben fekvő Rákoskert nyugodt, csendes, családi házas övezet, az Örs vezér tértől vagy negyven percet kell buszozni idáig. A helyi művelődési házban majd egy évtizede minden hónap második péntekén összegyűlnek a Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriumi és pártoló tagjai, Janikné Megyery Rita vezetésével. A sokéves munkának hamarosan látszata is lehet, hiszen tervei szerint öt éven belül felépülhet Budapest első, Makovecz Imre tervezte temploma az erre kiszemelt telken.

Az új Goldberger Textilmúzeum tervei

2012.04.17. 10:04 - hg

Január elején közös hallgatói ötletpályázatot írt ki az Óbudai Múzeum és a Magyar Építőművészek Szövetsége. 2012-től ugyanis a múzeum kezelésében, új néven működik az egykori óbudai Textilmúzeum, amelyre igencsak ráfér a ráncfelvarrás. A pályázaton ehhez, azaz a múzeum új arculatához, egyben a belsőépítészeti elrendezés átalakításához vártak javaslatokat. Az első helyezést Pásztor Ádám építész, a MOME DLA doktorandusza és a ketteS műterem munkatársa érte el, akinek koncepcióját részletesen is bemutatjuk.

Pásztor Ádám terve az óbudai Textilmúzeum átalakításához - alaprajz - Kép © Pásztor Ádám

tér + funkció

"A megújuló múzeum koncepciójában átláthatóságra, funkcionális tisztaságra, flexibilis, könnyű üzemeltetésre és letisztult formavilágra törekedtem. Textilt csak a kiszolgálóterekben, kitüntetett helyeken használtam, a kiállítóterekben iparibb anyagok uralkodnak – fehérbeton és acél. Kevés falkiváltással, befalazott ajtók bontásával összefüggő, átlátható, kontrollálható, de mégis tagolt fogadóteret hoztam létre, a múzeum így minimális személyzettel is működőképes. A kiállítótérbe való belépés és távozás egy helyen ellenőrizhető, ugyanitt a kiállítótér le is zárható. Ilyenkor a ruhatár, a mosdók, a rendezvényterem és a kávézó akár hétvégén vagy este is használható, bérbe adható.

Könyv jelenik meg az Óbudai Kísérleti Lakótelepről

2011.11.29. 11:11 - hg

December 2-án a Budapesti Történeti múzeumban mutatják be Branczik Márta és Keller Márkus könyvét, amelynek témája az Óbudai Kísérleti Lakótelep.  A Korszerű lakás, 1960 – az óbudai kísérlet című kötet megjelenése egybeesik a Kiscelli Múzeumban azonos címmel rendezett  kiállítással, amely december 4-ig látogatható.

Korszerű lakás, 1960 - az óbudai kísérlet könyv - Kép © Kiscelli Múzeum

A nagy óbudai lakáskísérlet

2011.10.18. 09:10 - Ongrádi Melinda

Különleges kísérletnek adott helyet az 50-es évek végén, 60-as évek elején Óbuda: egy teljes lakótelepnyi mintaházon próbálgatta az akkori rendszer, miként lehetne a legoptimálisabb építészeti megoldásokkal orvosolni az égető lakáshiányt. Így jött létre az Óbudai Kísérleti Lakótelep, ahol a felépült ház-prototípusok között egyaránt megtalálható földszintes sorház és sokemeletes pontház.

Kiállítás az Óbudai Kísérleti Lakótelepről - Kép © Babecz Ákos

A Kiscelli Múzeum Korszerű lakás, 1960 – Az óbudai kísérlet című, a Design Héten megnyitott kiállítása a hazai lakhatás történetének eme érdekes szeletével foglakozik, az építészeti terveken túl bútorok, korabeli fotók, sőt egy felépített mintalakás is segít megidézni a kor szellemét, az akkori idők lakáskultúráját és bútordivatját.

Makovecz-ovi épülhet Óbudán

2011.08.23. 11:08 - hg

Pályázat kiírása nélkül, a képviselők határozata alapján Makovecz Imrét kéri fel Budapest III. kerületének önkormányzata a Hunyadi utcai óvoda bővítésére és egy új bölcsőde tervezésére. A nemrég Budapest díszpolgárává választott építész stúdiója hosszú ideje a kerületben működik, Óbuda honlapján azonban hibásan szerepel, hogy csak a farkasréti ravatalozó valósult volna meg fővárosi tervei közül.

Makovecz Imre legismertebb budapesti munkája, a Farkasréti temető ravatalozója - Kép © wikipédia

Angol gyep és a golf diszkrét bája Óbudán

2011.08.13. 11:08 - om

Nemrég az ünnepélyes megnyitóval hivatalosan is megkezdte működését az Academy Golf Club az óbudai Perényi lejtő zöldövezetében. A létesítmény egyszerre kínál városi panorámát és természetes zöld környezetet, a sajátos kettősség azonban nemcsak ezen a téren érvényesül. A tervezés és működés számos aspektusát meghatározták az ellentétek, amelyek kibékítése nem kis feladatot jelentett a munkák során.

 -

Recepció; kép © Babecz Ákos

A funkcionális követelmények mellett a helyszín is gondos figyelmet követelt a szakemberektől – a telek ugyanis rekultivációs, részben feltöltött terület, amely a téglagyártáshoz való agyagot kitermelő hajdani újlaki bányák területén található. További egyedi adottság – golfpályákhoz mindenképpen - hogy a terület erősen lejtős, teraszos.

Flórián: védőszent, tér és áruház

2011.05.04. 14:05 - Papp Géza

Május 4-e Szent Flórián napja, ez alkalomból két Flóriánt is bemutatunk olvasóinknak: egy teret és egy áruházat. Kiderül az is, hogy hol van az ország első műemléke és Budapest legöregebb panelháza.

Az óbudai Flórián tér az 1910-es években - Kép © egykor.hu
A Flórián tér 1910 körül. Kép: egykor.hu

A Flórián tér

Az óbudai Flórián tér az óbudai kis házak szövevényében csupán a zegzugos terek és utcák egyike volt az Árpád híd megépültéig. Legrégibb ismert emléke az 1763-ban felállított Fogadalmi Oltár szoborcsoport. A kastélyt is építtető földbirtokos, Zichy Miklós készíttette Bebó Károly szobrászművésszel. A tűzvész, a pestis, és a földrengés elhárítása céljából faragott szoborcsoport a témának megfelelően Szent Flóriánt, Borromei Szent Károlyt, és Néri Szent Fülöpöt ábrázolta. 1928-tól már csak Flórián szobra állt ott, amely jelenleg a Szent Péter és Pál templom előtt látható.

Újra zsinagóga az óbudai zsinagóga

2010.09.13. 10:09 - Papp Géza

Szeptember elején ritkán adódó programon vehettünk részt: zsinagógát szenteltek Budapesten. A Lajos utcában álló épület második születését élhette meg, hiszen zsinagógának épült, és most fél évszázadnyi hányattatást követően ismét zsinagóga lett belőle.

Az óbudai zsinagóga Carl Vasquez metszetén 1837-ben - Kép © Papp Géza

Az óbudai zsinagóga Carl Vasquez metszetén 1837-ben

A Lajos utca 163. alatti épület elhelyezkedésének történelmi okai vannak. Óbuda 1659 és 1766 között a Zichy család birtokában volt. A magyar városok többsége ekkor tiltotta a zsidók letelepedését a városon belül, így csak az akkori Budán és Pesten kívül találhattak maguknak helyet. Óbudára gróf Zichy Péter szabolcsi főispán és udvari főasztalnokmester oltalma alatt telepedhettek le. A 18. század során Óbuda, és benne az óbudai zsidóság lakossága is megtöbbszöröződött. 1727-ben már állt egy "sidók oskolája" Óbudán, amelyet annak feldúlása után 1732-ben egy második imaház váltott fel. 1765-ben már ez is omladozott: Óbuda akkori birtokosa, Zichy Miklósné új építését engedélyezte a gyülekezetnek. 1767-69 között épült fel a harmadik zsinagóga. Bár falait erős kövekből emelték, az alapozás túl gyengének bizonyult. Az 1780-as években több kísérlet is történt a falak megerősítésére és a hibák kijavítására - eredmény nélkül. Végül 1817-ben elhatározták a zsinagóga teljes átépítését.

Sztárépítész álmodik a Hajógyári-szigetre

2010.08.07. 09:08 - hg

A globális ingatlanpiaci válság közepén Budapestet elérte a sztárhullám. A Bécsi utcai, nagy vihart kavaró Foster & Partners beruházás tervei után nemrég újabb sztárépítész munkája járta meg a tervtanácsot, ezúttal a műemlékit. Az óbudai Hajógyári-szigeten zajló, kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított projektben az amerikai Moshe Safdie irodája működik közre, amelynek honlapján megtaláltuk a beruházás itt közölt látványterveit is.

A Hajógyári szigetre tervezett Álomsziget részlete - Kép © Moshe Safdie and Associates

A fejlesztésre kiszemelt, körülbelül 350 000 négyzetméternyi terület a Dream Island konzorcium birtokában van. A tervek szerint megőrzik az egykori hajógyár műemléki épületeit, és komoly beépítést kap a terület jelenleg üresen álló része: a kereskedelmi-szabadidős centrumként újjáéledő szigetcsúcson 3000 szállodai szoba, 1000 apartman, 3500 fős konferenciaközpont, 150 asztalos, amerikai stílusú kaszinó, 1500 ülőhelyes és ezzel a főváros legnagyobbjának számító operaház és 3500 székes színház épülne a következő években. Lesz kikötő háromszáz hajónak, valamint parkolóhelyek mintegy 5500 járműnek; bevásárlóközpont, és a római kori romok, Hadrianus császár egykori helytartói palotája közelében egy múzeum. A kaszinó működtetésére a társaság 2008-ban kapott kormányzati opciót húsz évre, tízéves hosszabbítási lehetőséggel – akkor a legnagyobb kaszinókomplexumot tervezték a Hajógyári-szigetre egész Európában, 200 asztallal és négyezer játékgéppel.

Az ország legnagyobb lakóházában jártunk

2010.06.04. 14:06 - Papp Géza

Úgy háromezren lakják az ország legnagyobb lakóházát, ami tizenöt házszámon át, 338 méter hosszan húzódik a Flórián tér egyik oldalán. Az óbudai "Faluház"-ban jártunk az Urbitális! programján.

Az óbudai lakótelep 1968 és 1975 között épült ki. A fejlődést az Árpád híd két oldalán egyre inkább tengellyé fejlődő két főútvonal (a pesti oldalon a Váci út, a budai oldalon a Szentendrei út) mentén a régi gyárak és a kis lakóházak helyén felhúzott panel lakótelepek jelentették. Ennek eredményeképpen ma Óbuda 120 ezres lakosságának kétharmada él panelben. 

 - © Óbuda

A Flórián tér nagyméretű parkja "ideiglenesen állomásozik" a téren immár négy évtizede: eredetileg itt épült volna fel a bölcsödét, iskolát, üzleteket magába foglaló szolgáltatási központ, ám a beruházásokból végül csak a Flórián Áruház megépítéséig jutottak, a többi elmaradt. (Az óbudai piac mai épületei is csak a 80-as évek közepén épültek meg.) A 1970-re megépült Faluház óriási homlokzata így jól látható maradt, ma is a tér meghatározó eleme. Már építésekor megkapta "becenevét", ezzel utalva a 886 lakás lakóállományára, ami Hévíz lakosságával közel megegyező nagyságú.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem