Ennyi időt szabott ki magának Mario Monti kormánya, hogy eldöntse: mi legyen a két évvel ezelőtt megnyitott, Zaha Hadid nagy visszhangot kiváltó épületében működő kortárs művészeti központtal. Óriási botrányt kavart ugyanis, hogy a múzeum 2011-es költségvetését 800 ezer eurónyi hiánnyal zárták le, és az előzetes számítások szerint a következő három évben az intézmény vesztesége elérheti a 11 millió eurót.
Nem mondhatni, hogy Európában mindennapos egy új operaház építése, pláne, ha olyan híres városról van szó, mint Firenze. Ennek ellenére a reneszánsz fővárosának új operaházában különösebb csinnadratta és sajtóvisszhang megtartották a nyitókoncertet, Zubin Mehta vezetésével, 2011 decemberében. Különösen feltűnő ez, ha arra gondolunk, a Snøhetta oslói operaházát vagy épp Zaha Hadid guangzhoui épületét milyen felfokozott várakozás és pozitív fogadtatás övezte. Persze, erre az Olaszországról alkotott sztereotípiáknak megfelelő válasz is van: az épület ugyanis a nyitókoncert után nagyjából egy évre újra bezárt, a munkák befejezéséhez még 109 millió euróra lenne szükség.
Természetesen nem arról van szó, hogy az opera őshazájának egyik legfontosabb városában eddig ne lett volna ilyen előadóhely. A ma Városi Színház, azaz Teatro Comunale néven ismert épületet a 19. század közepén emelték, nem sokkal azelőtt, hogy Firenze néhány boldog évre az Olasz Királyság fővárosa lett. Az idők folyamán számtalan alkalommal átépített színházat 1929-ben megvásárolta a város, de története továbbra is bővelkedik fordulatokban: 1933-ban átépítik, a háború alatti bombázásokban súlyosan károsodik, majd a helyreállítást követően az 1966-os árvízben ismét megsérül. A 2000-es évektől a város többször is eladásra hirdette az épületet, hogy árából finanszírozni tudják az új kulturális és előadóművészeti központ beruházását. Ezt szánták az itáliai egységállam létrejöttének 150. évfordulóját övező programsorozat egyik gyöngyszemének. Bár az eladás a mai napig sikertelennek bizonyult, így a színház továbbra is működik, közben állami pénzből elkészült a központ első üteme, az új auditórium – legalább annyira, hogy az ünnepi év utolsó napjaiban helyet adhatott egy koncertnek.
Az Építész Továbbképző szakmai tanulmányutat szervez Dél-Olaszországba, Bari és Nápoly környékére. A korábbi tervektől eltérően az út hétnapos lesz, 2012. március 6-13. között.
Az elsüllyedt települések évezredek óta izgatják az emberi fantáziát. Atlantisz legendáját látszólag alátámasztják az utóbbi években előkerült leletek, például az indiai Cambay-öbölben fellelt, 9500 évesre becsült város, vagy a mesterségesnek gyanított Yonagumi-sziklaformáció. De nem kell ilyen messzire visszamennünk az időben, hiszen például a Németalföldön több tucat település tűnt el örökre a középkorban a be-betörő tenger miatt. A 20. században pedig immár nem a természet, hanem az azt megváltoztatni kívánó ember ítélte pusztulásra települések tucatjait, épületek ezreit. Ezekből válogattunk össze tízet, elpusztulásuk időrendi sorrendjében.
Szent Miklós templom, Kaljazin, Oroszország
Kaljazin a Volga 1917-es áradása idején, a háttérben a kolostor. Kép: Wikipédia
A Szent Miklós-templom harangtornya ma, a köré épített kis szigettel. Kép: Sergey Ashmarin, Wikipédia
A 15. században alapított kaljazini Makarjevszkij-kolostor számos értékes építészeti részlettel bővült az évszázadok során, mindaddig, amíg 1939-ben Sztálin el nem rendelte a Uglicsi-víztározó megépítését. A vízfelszín alá kerülő épületeket, így a kolostort is elbontották, a 18. század végén épített, későbarokk templomtorony kivételével, amely köré kis szigetet építettek – így a csónakázók akár ki is köthetnek. Az elsüllyedt kolostor egyetlen építészeti emléke a cári Oroszország építészeti szimbólumává vált. Manapság a kis szigeten rendszeresen tartanak istentiszteletet.
Kihirdették a 3. Nemzetközi Holcim fenntartható építészeti díj európai nyerteseit Milánóban, szeptember 15-én. A tíz méltatott tervet és projektet összesen 300 ezer dollárnyi pénzjutalommal díjazta a svájci Holcim Alapítvány a Fenntartható Építésért. Idén a földkerekség öt régiójában 164 országból több mint 6000 nevezés érkezett a díjra; a többi régió eredményhirdetését később tartják meg.
A milánói metróból 140 méter hosszú, spirális emelkedő vezet egészen az égig, de legalábbis a város főterén álló Duomo tornyainak a magasságába. Milánó új, szenzációs múzeumépületébe könnyű bejutni, a város bármelyik pontjáról is érkezzen is ide a látogató, a Piazza del Duomo, illetve a via Marconi felől nyíló földszinti bejárat mellett ugyanis a tér alatti metróállomás is közvetlen kapcsolatban van a 2010. december 6-án megnyitott múzeummal (milyen érdekes is lehetne elgondolkodni ezen a praktikus és kézenfekvő megoldáson a Szépművészeti Múzeum budapesti barátainak!), s mivel a múzeum ablakaiból kiváló kilátás nyílik a Dómra, az előtte lévő térre és az azt körülvevő épületekre, alighanem azok közül is sokan felkeresik majd a Museo del Novecentót, akik nem kifejezetten a 20. század olasz és nemzetközi művészetét, de általában a szépet keresik.
A múzeum látogatója az épületben járva időről időre rálát a milánói dómra és az előtte elterülő térre. Fotó: Roberto Gennari Feslikenian
Nyilván ennek is szerepe lehetett abban, hogy a múzeum működésének első hónapjában kétszázezren jártak az épületben (s talán annak is, hogy megnyitás után három hónapon keresztül ingyenesen lehetett belépni), az új intézmény népszerűsége valószínűleg elsősorban mégis abban keresendő, hogy a futurizmustól és a metafizikus festészettől kezdve a két világháború közötti évtizedek olasz művészetének arculatát meghatározó Novecento művészeinek alkotásain át Lucio Fontana átlyuggatott vásznaiig, Burri festészeten túli anyagaiig, Piero Manzoni Merda d’artista feliratot viselő konzervdobozáig a 20. századi olasz művészetnek számos remeke található a falak között (a futuristák műveinek a világon az egyik, ha nem „a” leggazdagabb kollekciója található a múzeumban), nem mellesleg az egyetemes művészet számos nagysága alkotásainak társaságában. A Civiche Raccolte d’Arte Milanesi, azaz a városi művészeti gyűjtemények nagyjából négyezer darabos anyagának mintegy tizede, 110 művész négyszáz alkotása látható az állandó kiállításon. Közöttük van Marino Marini műveinek egy nagyobb, hetvenhét darabos kollekciója is, amelyet a Galleria d’Arte Moderna di Villa Reale épületéből szállítottak át, s amelynek egy része a szobrászművész, író, műgyűjtő kortársait ábrázolja, afféle 20. századi panteonként.
Rendkívül negatív a visszhangja Velencében a legújabb hídtervnek. Már Santiago Calatrava sokéves késéssel és rendkívül drágán elkészült, végül 2008-ban szinte fű alatt megnyitott hídja ellen is sokan ágáltak. Most viszont, hogy a harmincas években „ideiglenesen” fából épített Ponte dell’Accademia állandó struktúrával történő helyettesítéséről van szó, még komolyabb a vita.
A Ponte dell’Accademia meglévő szerkezete. Kép: Wikipédia
Az Itáliában nemzeti eledelnek számító csokikrém az olasz egység 150. évfordulójának tiszteletére rukkolt elő négy, kifejezetten a gyűjtőknek szánt csomagolással. A kedves, szerethető grafikákat az ARC’S készítette, az olasz táj, a történelem, a design és a művészet témájában.
Nutella Esperienza Italia 150
Köszönhetően két amerikai múzeumnak. A New York-i MoMA és kortárs leánya, a PS1 12. éve rendezi a Young Architects Program pályázatát, fiatal építésztehetségek után kutatva. Idén először nem amerikai intézmény is csatlakozott a kezdeményezéshez, a római MAXXI, amelynek tavaly elkészült épülete egy építészeti és egy kortárs művészeti múzeum otthona. Így állították fel a múzeum mellett a pályázatgyőztes stARTT csoport installációját, amely egész nyáron kellemes pihenőhelyet szolgáltat a környékbelieknek.
Nemrég mutatták be Milánó legújabb közintézményének, annak a Kortárs Művészeti Múzeumnak néhány látványtervét, amelyet Daniel Libeskind tervez. A neves, lengyel származású amerikai építész felel a régi milánói vásárváros területének fejlesztési tervéért, amely miatt egyébként magával Silvio Berlusconival is szócsatába keveredett. A potenciájáról hírhedtté vált olasz miniszterelnök korábban viccesnek szánt szexuális célzásokkal illette Libeskind egyik, ide tervezett felhőkarcolóját.
