Aki májusban a Falk Miksa utcában sétált, nem mehetett el szó nélkül a Ferenczi Aukciósház kirakata előtt, egyik oldalon egy századfordulós gyerekágyban Lenin-mellszobor pihent, a másik oldalon egy tonettszék feszített az IKEA-ból ismerős díszlet előtt, hirdetve, hogy a bútor éppen annyiba kerül, mint az IKEA Ingolf széke, mindössze 14 590 forint a kikiáltási ára. A két ablak sokat elárul a fiatal galéria törekvéseiről - a decemberben nyílt Ferenczi tulajdonosai a 20. századi tárgykultúra (főképp a hatvanas-hetvenes évek) népszerűsítését tűzték zászlajukra, illetve a bútorárverések meghonosítását, amelyek nem csak a tehetős gyűjtőknek szólnak, sokszor valóban IKEA-áron juthatunk egyedi darabokhoz.

Május 20-án rendezték a harmadik aukciót, amely mutatja, hogy mennyire zsenge törekvésről van szó, de a szervezők már ennyi idő alatt is sok tanulságot tudtak leszűrni a hazai piac felkészültségével kapcsolatban. A legfontosabb, hogy egyelőre a kisebb tárgyak, kisbútorok sikeresek, a nagyobb darabokkal kapcsolatban alacsonyabb az érdeklődés. Persze, ettől még szükség van húzódarabokra, sőt némi bulvár sem árt - ezúttal ezt a vonalat Kádár János egykori íróasztala képviselte, de felbukkant egy-két sztártervező neve is, illetve olyan elmaradhatatlan patinás bútorgyárak, mint a Lingel és a Thonet. Érdekes ízt adtak a válogatásnak azok a darabok is, amelyeknek kevésbé szerencsés testvérei általában lomtalanításokon végzik. Ezzel azt sugallják a szervezők, hogy itt az idő, hogy nagyszüleink hétköznapi tárgyait némi távolságtartással kezeljük - úgy, mint a múlt izgalmas formáit, amelyek megfelelően restaurálva immár egész mást jelenthetnek.