pálffy építésziroda

tag: pálffy építésziroda

Bontás januárban? Civil protest a Bécsi utca ügyében

2010.12.23. 14:12 - Kovács Dániel

A Csipak Péter Bécsi utcai beruházása elleni protestkampány egy karácsony előtti sajtótájékoztatóban tetőzött december 22-én. A Foster & Partners, valamint a Pálffy Építésziroda bevonásával tervezett, eleinte öt, utóbb három meglévő épület lebontásával számoló „Új Városközpont” széleskörű ellenkezést váltott ki nemcsak az építészszakma, de civil szervezetek részéről is, sőt az UNESCO örökségvédelmi szervezete is ellene foglalt állást - ennek ellenére a beruházó januárban megkezdené a bontást. 

Dr. Buzna Margit és Schneller István a december 22-i sajtótéjékoztatón - Kép © Szindikátus - Összefogás a Városért Közhasznú Egyesület

Dr. Buzna Margit és Schneller István a december 22-i sajtótájékoztatón

Mint a sajtótájékoztatón kikristályosodott, az ellenvélemények alapvetően két téma köré csoportosulnak. Budapest volt főépítésze, a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) elnökségi tagjaként jelen lévő Schneller István elsősorban a beruházás előkészítésének jogi és erkölcsi szempontból igencsak megkérdőjelezhető lépései miatt tiltakozott, míg a Budapesti Városvédő Egyesületet képviselő dr. Buzna Margit az épített örökség, azaz a meglévő házak és városszövet védelmében emelt szót.

Kérdések az Új Városközpont körül

2010.11.05. 13:11 - Papp Géza

A belvárosi Bécsi utca nagy átalakulásokat él meg napjainkban: a Fashion Streetté avanzsált Deák Ferenc utca és az újra viruló Vörösmarty tér közötti terület egyre inkább felértékelődik az ingatlanfejlesztők szemében. Nem csoda, hogy új elképzelés született a Bécsi utca átalakítására is. A nagy vitát kiváltó terveket vitatták meg a Kortárs Építészeti Központ legutóbbi Tálalóján is.

A Chemolimpex Gulyás Zoltán tervei alapján épült székháza, a Bécsi út 6. alatt - Kép © hg.hu

A Chemolimpex Gulyás Zoltán tervei alapján épült tömbje

A tervezett tömb öt jelenlegi épület helyére kerülhet. A lebontásra ítélt házak közül kettő veszte váltotta ki a legnagyobb indulatokat: az egyik az első nagy áruházaink egyike, a Fischer Simon-féle divatház megkopott tömbje, a másik a 60-as évek építészetének kiemelkedő alkotása, a Gulyás Zoltán által tervezett Chemolimpex-székház, amely ma az OTP tulajdona. Bár a házak műemléki védettséget nem élveznek (a Fischer-házról lekerült a korábbi fővárosi szintű védettség), lebontásuk történelmi, építészeti értékek pusztulásával járna. A bontásokat talán könnyebben el lehetne fogadtatni, ha látszanának az új épület értékei, nívója. Egyelőre azonban első skiccnek felfogható látványterveken és a Foster iroda nevén túl másba aligha kapaszkodhatunk ez ügyben.

Fórum a Bécsi utcai Foster-házról

2010.09.16. 15:09 - hg

A Magyar Urbanisztikai Társaság szeptember 29-én Urbanisztikai Fórumot rendez a FUGÁ-ban a széles szakmai körökben vitát kavaró Bécsi utcai Foster-projekt témájában. Minden érdeklődőt, szakmabelit és budapestit várnak.

Az Új Városközpont látványa a Deák Ferenc utca felől - Kép © Foster + Partners

A Bécsi utcai űrhajó látványtervei

2010.07.01. 16:07 - hg

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Központi Tervtanács szerdai ülésén javasolt módosításokkal ugyan, de zöld utat kapott a Csipak Aquisitions tervezett belvárosi beruházása, a Petőfi Sándor és a Bécsi utca vonalán kialakított új főutcára épülő, Új Városközpont névre keresztelt létesítmény. A lapunk birtokába került látványtervek valóban grandiózus méretekről árulkodnak.

A tervezett épülettömeg - Kép © Foster + Partners

Az épület terveit a brit Foster & Partners készítette, amely mellé magyar partnerként a Budapesten és Tokióban is irodát működtető Pálffy Építésziroda szegődött. A beruházó Csipak Aquisitions a Deák Ferenc utcában kialakított, népszerű Fashion Street házainak tulajdonosa és működtetője.

Bécsi utca, ég veled!

2010.07.01. 11:07 - hg

A központi tervtanács tegnap támogatásáról biztosította a pesti belváros legújabb épülettervét. A tervezők imponálóak: a londoni sztáriroda, a Foster & Partners a japán-magyar Pálffy építészirodával közösen dolgozott a komplexumon. Az épületért azonban a Bécsi utca teljes páros oldalát lebontanák; az öt pusztulásra szánt épület között az 1960-as évek egyik hazai csúcsteljesítménye, a hajdani Chemolimpex-irodaház is ott van.

A Chemolimpex Gulyás Zoltán tervei alapján épült székháza, a Bécsi út 6. alatt - Kép © hg.hu

A Foster & Partners részéről Stefan Behling és Darron Haylock által jegyzett terv eddig példa nélküli való léptéket képvisel a belvárosi épületszövetben: elfoglalná a Bécsi utca 2-4-6-8-10. számú épületek helyét. Tömegét a közbeeső Deák Ferenc utca bontaná csak meg, de az utcaszint alatt, a földalatti beépítések szintjén egységesülnének a telkek. A telkek egyesítésével a beépítési magasság is növelhető a jelenleg hatályos szabályozás szerint. A tervek szerint az üveghomlokzatos, nagyjából a jelenlegi párkánymagasságnak megfelelő alsó homlokzati szakasz fölé még egy markáns épületrész kerülne, a lábakon lebegő „üvegszivar”, amely a belváros távlati képében és az Erzsébet tér felől meghatározná az összképet. Ehhez, illetve a nagyméretű tetőkerthez az épülettestet átszelő mozgólépcső vezetne fel.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem