A Széchenyi István tér, amelyet a budapestiek néhány hónappal ezelőttig Roosevelt tér néven ismertek, egyszerre emblematikus és neuralgikus pontja a fővárosnak. A műemlékekkel és szállodákkal zsúfolt környék Pest egyik legfontosabb köztere, a gyalogosok számára mégis alig hozzáférhető; jelenlegi állapotában nem több forgalmi csomópontnál. Miklós Csonti, a kanadai University of Waterloo egyetem magyar származású, végzős diákja nagyszerű diplomamunkában dolgozta fel a tér történetét, és különleges megoldást kínál a jövőre is. Hullámzó nádas és vízparti piac a Lánchíd lábánál? Miért is ne?
Csonti Miklós koncepciója a Széchenyi tér átalakítására, madártávlati látványterv
Csonti Miklós Tisza-parti gyerek, mint ezt a dolgozat bevezetőjében maga is büszkén említi: 1983-ban a vajdasági Zentán született. Családja a polgárháború elől menekült 1991-ben Svédországba, majd 1993-ban Kanadába költöztek. Miklós 2003-ban az ontariói Waterloo egyetemén kezdte meg építészeti tanulmányait, a képzési sajátosságokból eredően minden négy hónap egyetemi időszak után négy hónapot egy-egy építészirodában töltve. Így dolgozhatott többek közt a Kohn Pedersen Fox New York-i, az Arquitectonica miami és párizsi, vagy a Diamond Schmitt Architects torontói irodájában. A neves műhelyekben szerzett tapasztalatok mellett Rómában is töltött egy szemesztert, harmadévesként, 2006-ban pedig Budapestre is eljutott, ahol négy hónapot a Műegyetemen tanult. Ekkor kezdett el érdeklődni a város és a folyó kapcsolata iránt. 2009-ben egy évnyi munka után, amelyből tanulmányait finanszírozta, beiratkozott a mesterképzésre, majd 2010-ben újabb négy hónapra visszatért Budapestre. Ez a négy hónap kutatással telt, de barátnőjével egy kéthetes folyómenti bringautat is vállaltak, hogy lássák a Dunát „működés” közben. Diplomamunkáját 2012 áprilisában védte meg; azóta Torontóba költözött.
