Szombaton, március 24-én nagyszabású ünnepség keretében nyitották meg újra a szentendrei MűvészetMalmot, amelynek nemcsak épülete, de vezetése is megújult, miután mostantól a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának (PMMI) kezelésében működik. A változás még elég friss, de a város ambíciói méretesek: a MűvészetMalmot a debreceni MODEM mellett a második legnagyobb kortárs vidéki kiállítóhellyé kívánják tenni. Kérdés, mit szól ehhez például a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A háttér mindenesetre mostantól adott Szentendrén.
Az épületet és a nyitókiállítást, amely Szentendrét mint festészeti témát mutatja be, a hivatalos megnyitó előtt egy órával, sajtótájékoztatón mutatták be az újságíróknak. Dr. Dietz Ferenc, a város polgármestere a közelmúltban lezajlott fejlesztések eredményéről és a belváros átépítéséről is megemlékezett néhány mondatban – a MűvészetMalom rekonstrukciója az utóbbi, uniós támogatású projektnek a része volt. Dr. Kálnoky-Gyöngyössy Márton a PMMI terveiről beszélt: a Ferenczy Múzeum új otthonával, a Fő tér környékén álló múzeumokkal, a most felújított MűvészetMalommal és a Régi Művésztelep nemrég létrehozott galériájával új múzeumi tengelyt hoznának létre Szentendrén, közép-európai léptékben is meghatározó kulturális negyedet alkotva.













