szerbia

tag: szerbia

Évek óta áll a munka Szabadka főterén

2012.04.25. 14:04 - Kiss Dóra

Bár eredetileg 2012-re ígérték a szabadkai Népszínház újjáépítését, a Fő tér sarkán található telken azóta is csak a félkész épület "díszeleg". Az eredeti épület lerombolása utólag nézve ésszerűtlennek és feleslegesnek tűnik, a város központjában álló építési terület jelenlegi kinézete pedig még csak a jelét sem mutatja annak, hogy a munkálatok folytatódnának a közeljövőben. Az épületben kialakítható mozival próbálják menteni a menthetőt, ám a pénzhiány továbbra is jelentős akadályozó tényezője Szerbia nagyszabású kulturális beruházásának.

Szabadka, Népszínház, 2005-ös állapot - Kép © Wikipedia 

1854-ben Skultéti János építész tervei alapján épült meg a szabadkai színház, amelynek helyén ma félbemaradt építési munkálatok rontják a városképet. Az épület kezdetben nem a színjátszás terepe volt, hanem hotelként funkcionált. Már az eredeti épület is sok viszontagságon ment keresztül, az 1904-es átépítését követően, 1915-ben tűz martalékává vált a színpad, valamint a nézőtér. A színháztermet csak 1927-ben sikerült újjáépíteni, a második világháború után azonban a szabadkai magyar színjátszást rombolták le, és annak csak 1945-től sikerült újból felvirágoznia.

Emlékhelyet kapnak Csurogon a délvidéki vérengzés áldozatai

2012.01.06. 12:01 - hg

A parlament támogatásával jövőre felépülhet a második világháború alatt meggyilkolt magyarok emlékműve a vajdasági Csurogon. A magyar és német katonák által irányított hideg napok alatt, 1942-ben a település 800, főleg szerb lakóját hurcolták el és gyilkolták meg, a délvidéki vérengzések során 1944-ben a jugoszláv partizánalakulatok bosszúja körülbelül háromezer, főleg magyar áldozatot követelt. Csurog megmaradt magyar lakóit ekkor mindenüktől megfosztották és lakóhelyükről is kitiltották.

 

Átadták a világ legnagyobb egypilonos kábelhídját

2012.01.03. 10:01 - hg

A 2012-re virradó éjszaka tűzijátékkal ünnepelte Belgrád és Szerbia, hogy elkészült az Ada-híd, amely nemcsak a rekorderi cím büszke birtokosa, de remélhetően enyhít majd a szerb főváros centrumára zúduló autóforgalmon is. A beruházás 405 millió euróba került.

A belgrádi Ada-híd megnyitása

 

Délvidéki formabontás

2011.11.28. 11:11 - Kovács Dániel

Rendhagyó megoldásokból sokat látunk manapság, de kevés olyat, amely képes túlmutatni a pillanat igényein és lehetőségein. A vajdasági Mokrin legújabb épülete azonban ilyen válasz próbál lenni a „Hova tovább?” fel nem tett kérdésére. Állhatna akárhol: a kritikusok valószínűleg elsősorban ezt az érvet hangoztatnák vele szemben. De ott áll, ahol, mi több, ez meg is határozza. Megszokni és megszeretni nem lehet könnyű, és nem is egy-két napba telik, de bátorsága épp ezért tiszteletre méltó.

Studio Autori: A Terra Panonica B épülete, Mokrin, Szerbia - Kép © Vladimir Sretenović

Mokrin (középkori magyar nevén Homokrév) hatezer lelkes település a Bánátban, az Aranka partján, pár kilométerre Nagykikindától. A török alatt elnéptelenedett helyet a 18. században telepítették újra; akárcsak a legtöbb telepesfalunál, itt is katonai mérnökök húzták meg a derékszögű úthálózatot és jelölték ki a szabályos rendben sorakozó telkeket. Az épületek telepítésében, tömegében is érződő egységes arculatát Mokrin máig megőrizte. A Terra Panonica nevet viselő idegenforgalmi-kulturális komplexum beruházója egy nagyobbacska épületegyüttest vásárolt meg, hogy abban helyi termékeket előállító üzemet, művészeti központot, éttermet és vendégházat üzemeltessen. A tervezőt, a négy szerb építész alkotta Studio AUTORI-t meghívásos pályázaton választották ki.

A BorderLINE Architecture kiállítása Novi Sadon

2011.09.19. 10:09 - hg

Szeptember 29-én nyílik meg a BorderLINE Architecture kiállítása Novi Sadon, azaz Újvidéken a Vajdasági Kortárs Művészeti Múzeumban. Az installáció a 2010-es velencei biennálén bemutatott elrendezés alapján, de a múzeum-enteriőrhöz illesztve épül meg.

Megnyitó előtt: a BorderLINE Architecture kiállítása Újvidéken - Kép © BorderLINE Architecture

Városreceptek a Balkánon: Belgrád

2011.08.17. 13:08 - Kovács Dániel

Nem is olyan régen még a gyanús üzleti ügyletek és a képeken festői, de elhanyagolt és élhetetlenül koszos sikátorok szinonimája volt a Balkán szó. A délkelet-európai régiót azonban a kontinens egyik potenciális húzórégiójaként tartják számon, hiszen a felzárkózáshoz komoly gazdasági fejlődésre van szükség. Ezt a helyzetet az építészet és a design terén eltérő módon kezelik országonként: akad, ahol neves nyugati mestereket hívnak meg saját európaiságuk bizonyítására, másutt a többezer éves nemzeti múlt sosem létezett emlékeit építik. A balkáni nagyvárosok receptúrái tanulságos, olykor szórakoztató, máskor elborzasztó történetek, amiket érdemes ismerni. Sorozatunkban ezeket mutatjuk be, egy-egy főváros esetében tíz helyi „leg” segítségével.

Belgrád, a Szent Száva templom, a Szerb Nemzeti Könyvtár és a stadion a távolból - Kép: Vlada Marinković, Wikipédia

Belgrád, a Szent Száva templom, a Szerb Nemzeti Könyvtár és a stadion a távolból. Kép: Vlada Marinković, Wikipédia

A Financial Times 2007-ben Belgrádot nevezte meg A jövő délkelet-európai városának – egy cím, amelyet a belgrádi turisztikai és gazdasági hivatalok azóta is büszkén használnak. Nem csoda: alig néhány évvel jártak a Milošević-rezsim bukása után, a városban még a NATO-bombázás romjaival, egy kaotikus és véres demokratikus átalakulás közepén. A politikai helyzet azóta, ha lehet, Koszovó önállósodásával csak bonyolultabb lett, ám a design és az építészet terén Belgrád kétségtelenül vezető szerepre tör a régióban.

Hamarosan elkészül Belgrád hárfahídja

2011.08.12. 14:08 - hg

80%-os készültségen áll Belgrád legújabb hídja, amely a világ leghosszabb egypilonos kábelhídja lesz, ha elkészül. A látványos szerkezettel a Discovery Channel mérnöki alkotásokat bemutató sorozata, az Extreme Engineering is foglalkozott, Boris Tadić szerb köztársasági elnök pedig nemrég a nevére is javaslatot tett.

Az épülő Ada-híd Belgrádban - Kép: www.savabridge.com

Tovább épül a Balkán designfővárosa

2011.07.27. 11:07 - hg

Negyedszázados hiátust követően nemrég két nyílt, nemzetközi pályázatot is hirdettek Szerbiában. Az elsőt az Új-Belgrádban tervezett tudományos központra, a másodikat pedig a Beton Hala néven ismert kulturális-szabadidős központ átépítésére, hogy a belváros méltó kapujává válhasson. Különös módon ez utóbbin az a két építészcsapat lett aranyérmes, akik az előbbin a második és a harmadik helyet nyerték el.

A belgrádi Beton Hala jelenleg - Kép © betonhala.com

A Száva partján található helyszín Belgrád legrégebb óta lakott területéhez tartozik, a történelmi vár és a Kalemegdan Park tövében. Az egykori kikötői raktárak 25 méter széles és 330 méter hosszú tömbjét 1936-37 között emelték. Egy része ma Beton Hala néven főleg fiatalok által látogatott kulturális központként működik. A város itt szeretné kialakítani új vízi kapuját, ahol méltó módon fogadja a Dunán érkező látogatókat, egyben gyalogos megközelítést kínálva a Várhoz és a magasabban fekvő városrészekhez. A környéken emellett rendszeresen szerveznek a vízhez kötődő fesztiválokat, programokat. A pályázaton részt vevőknek ehhez kellett méltó építészeti kialakítást vizionálniuk, szem előtt tartva azt is, hogy Belgrád 2020-ra Európa Kulturális Fővárosává szeretne válni.

Arculati pályázat Szerbia tudományos központjára

2011.06.03. 15:06 - hg

Nem hagyott túl sok időt a munkára, de ezt a díjak bőkezűségével pótolja a frissen létrehozott belgrádi intézmény, a Tudományos Népszerűsítő Intézet, angolul Center for the Promotion of Science, amely arculati koncepciójának tervezésére hirdetett nemzetközi pályázatot. A munkákat június 15-ig várják, és június 24-én már át is adják az 5000 eurós első, a 3000 eurós második és a 2000 eurós harmadik díjat.

Wolfgang Tschapeller: Tudomány-promóciós központ terve, Belgrád - Kép © Wolfgang Tschapeller

Márciusban építészeti fesztivál Belgrádban

2011.02.21. 11:02 - hg

Belgrádban rendezi második építészeti fesztiválját a horvát ORIS építészeti magazin, 2011. március 18-án. A meghívott előadók között szerepel a Budapestet nemrég megjárt japán Sou Fujimoto, az amerikai Aaron Betsky, a két évvel ezelőtti velencei építészeti biennále kurátora, a horvát Studio UP építészei, valamint a szerb Ivan Kucina.

Days of Oris, Belgrade, 2011 - Kép © Oris

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem