szolár

tag: szolár

Magyar napház a világ 20 legjobbja közt

2011.12.01. 10:12 - ginterzsófi

Idén tavasszal először jutott be magyar csapat a Solar Decathlon nemzetközi innovációs versenybe. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói Odooproject nevű pályázatukkal vesznek részt a rangos szakmai megmérettetésen, amelynek során a résztvevőknek egy kizárólag napenergiát hasznosító, környezettudatos lakóépületet kell megtervezniük és felépíteniük a döntőt jelentő kiállításon jövő nyáron Madridban. A tervezők azóta folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél több támogatót megnyerjenek az ügynek: épp tegnap, november 30-án kötöttek megállapodást fő szponzorukkal, a Siemensszel, két hete a TEDxYouth konferencián prezentáltak, és jelenleg is egy olyan kampányon dolgoznak, amivel a döntőig minél több fórumon bemutathatják a munkájukat, és a zöld technológiákban rejlő lehetőségeket.

 - © Odooproject

Elektromos áramot termelnek a járólapok

2010.10.26. 11:10 - Czvitkovits Judit

A napenergia kiaknázásának számtalan formáját bemutattuk már: írtunk a szolárenergiával működő buszmegállóról, templomról és kerti asztalról, az újdonságok piacán pedig a legutóbbi izgalmas találmány a fotovoltaikus burkolólap, ami a nap energiáját képes elektromos árammá alakítani, ezzel pedig épületek, közterületek energiaigényét lefedni.

 - Onyx Solar

Távirányítóval csavarja le a fűtést!

2010.08.10. 11:08 - hg.hu

A mobiltelefonokról vagy a multimédiás távirányítókról lehet ismerős az a menüvezérlés, melyek most a kazánok és hőszivattyúk átlátható, könnyű és egyszerű kezelését teszik lehetővé. Hogy a kezelőfelület valóban egyszerű, azt a letölthető szimulációs program is bizonyítja. Próbálja ki!

Viessmann Vitotronic szabályozó - Viessmann

A Viessmann Fűtéstechnika termékkínálata egy újabb mérföldkövét jelentik azok a menüvezérlet szabályozók, melyek a fűtési rendszerek kényelmes beállítását teszik lehetővé.

A jövő tetőit szolár-zsindelyek fedik

2009.06.18. 09:06 - hg.hu

Továbbfejlesztették a hagyományos zsindelyt, a jövő házára szolár elemet tartalmazó tetőfedő matéria kerül.

 - http://www.pnl.gov

A lakosság támogatná a szél-és naperőművek építését

2009.06.17. 20:06 - hg.hu

Magyarország energiaellátását a következő évtizedekben erőművek építésével lehet biztosítani. A leendő beruházásokat a lakosság is fontosnak tartja és leginkább a szél-, illetve napenergiát használó erőművek létrehozását támogatná.

 -

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem