tadao ando

tag: tadao ando

Eladó a Villa Budapest

2012.01.13. 10:01 - hg

Piacra került az egykori Hatvany-villa részleges rekonstrukciójának eredményeként évek óta épülő Villa Budapest. Az épületnek, amelynek belsőépítészetén Ilse Crawford és Tadao Ando dolgozott, nemrég pedig Ron Aradot vonták be a munkába, a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó szervezet keres új gazdát.

A Villa Budapest városra néző homlokzata - Kép: CBRE 

Építészet a víz tükrében

2011.03.20. 10:03 - Kovács Dániel

Március 22. a víz világnapja. Az ünnepet országszerte különleges programok kísérik, a hg.hu-n pedig speciális összeállítással tisztelgünk előtte: tíz valóban speciális, a vízhez kötődő épületet vagy építménycsoportot mutatunk be.

A gellérthegyi víztároló Gruber medencéje a kehelyszerűen kiszélesedő tartóoszlopokkal - Kép © Fővárosi Vízművek

Március 22-én Budapesten idén is látogatható a Gellért-hegy gyomrába épített víztározó, amelyet tavaly ajánlottunk olvasóink figyelmébe. A vízhez kapcsolódó mérnöki építmények országszerte nyílt napokon várják a látogatókat, a szegedi Szent István téri víztoronytól a nyíregyházi szennyvíztisztítóig. Sajnos az ország egyik legkülönlegesebb vízügyi létesítménye, a Várkert Bazár előtt pár éve újra felfedezett ciszternasor idén nem látogatható, de talán szomszédjával együtt néhány éven belül van remény a megújulására. Ha pedig valaki az országhatárokon keresztül kalandozva a vízhez kötődő létesítmények között, íme a hg.hu összeállítása.

Földi paradicsom lesz a Renault szigetéből

2010.10.21. 15:10 - hg

Jean Nouvel, a kortárs francia építészet legcsillogóbb neve dolgozik a párizsi Seguin-sziget egykori Renault-gyárának rehabilitációján és átalakításán. A napokban bemutatott látványtervek alapján 2023-ra valóságos földi paradicsom születik majd a Szajna nyugat-párizsi szigetén.

Sztárépítész-sűrítmény egy francia borászatban

2010.07.21. 11:07 - hg

A maligánfokokról nincs információnk, de az biztos, hogy sztárépítészből a világ legnagyobb fő per négyzetméter értékét sikerül elérni a dél-franciaországi Château la Coste borászatban. Az ír tulajdonos, Paddy McKillen öt Pritzker-díjas építészt gyűjtött össze a nagyközönség elől egyelőre elzárt területen, és ez állítólag csak a kezdet.

Frank Gehry 2008-as Serpentine-pavilonja - Kép © FlickrDelusions, flickr.com

Tadao Ando öt épülete Budapesten

2010.05.28. 13:05 - hg

A Budapest Galéria Kiállítóházában, Óbudán június 20-ig látogatható a világhírű japán építész, Tadao Ando öt épületét bemutató kiállítás. Klein Rudolf fényképeit a szabadkai építészettörténész saját értelmezései kísérik.

Tadao Ando - Kép © krss., flickr.com

Félúton Japán legmagasabb tornya

2010.03.31. 13:03 - hg

Meghaladta a 338 méteres magasságot a Tokyo Sky Tree, és ezzel az 1958-ban átadott Tokyo Towert lehagyva Japán legmagasabb épületévé vált március 29-én. A maga végleges 634 méterével a világ legmagasabb fém adótornyának ígért Sky Tree kivitelezői tartják az eredeti tervet: a munkák 2011 decemberére fejeződhetnek be, a torony pedig 2012 tavaszán lesz látogatható.

A Tokyo Sky Tree építése jelenleg  - Kép © COG LOG LAB., flickr.com

Meztelen kissrác békával

2009.06.24. 17:06 - Kovács Dániel

Félreértés ne essék: a cím Velence legújabb köztéri szobra, Charles Ray alkotásának a pucér tényekre szorítkozó leírása. Az antik zsánerszobrokra megtévesztésig emlékeztető, ám fémből és plasztikból készült kisfiú, kezében a szerencsétlen kétéltűvel a velencei Punta della Dogana előtt áll. Itt nyílt meg néhány nappal ezelőtt a város legújabb múzeuma, amelyet máris világraszóló jelentőségűnek tartanak a kritikusok.

 - Kép © Palazzo Grassi SpA, ORCH orsenigo_chemollo

Velencébe már rég nem csak a romantikázás miatt érdemes utazni: a város a kortárs képzőművészet zarándoktérképének kihagyhatatlan állomása. Ez nem kis részben egy divatmárkákon meggazdagodott francia milliárdosnak köszönhető. A világ legnagyobbjának számító Christie’s aukciósház tulajdonosa, François Pinault egyben bolygónk egyik, ha nem legfontosabb műgyűjtője is. Impozáns kollekcióját eredetileg Párizsban akarta a köz elé tárni. Ám miután környezetvédők a bíróságon támadták meg az egykori Renault-gyár helyére tervezett komplexumot, Pinault Velencére váltott, ahol 2006-ban megvásárolta a Canale Grande mellett álló, 18. századi Grassi-palota 80%-os tulajdonhányadát. Aztán kiszemelte magának az évtizedek óta üresen álló egykori vámházat, amely Velence egyik legimpozánsabb pontján, a Canale Grande és a Canale della Giudecca kereszteződésében áll, impozáns kilátással a Szent Márk térre.

Sztárépítészet Budapesten: kudarcra ítélve?

2009.04.21. 22:04 - Kovács Dániel

Gazdasági válság ide vagy oda: a neves külföldi tervezők eddig sem álltak sorba a magyarországi megbízásokért, a helyzet azonban, ha lehet, romlott. Bár a vizuális kultúra és a közízlés javulásához égető szükség lenne hozzáértő, a kortársat értő módon közvetítő külföldi mesterekre Budapesten, az utóbbi hónapok inkább csak kudarcokat hoztak ezen a téren. Az eredménytelenségről viszont biztosan nem csak a válság tehet. Tehetnek róla a befektetők, az építészek - és mi magunk, laikusok is.

 - Kép © Codic Hungary

Nagyjából készen áll a Nagyenyed utca új irodaháza, a Déli pályaudvartól egy ugrásra épülő Krisztina Palace; a földszinten, belül és a felső emeleteken még folyik a munka, a homlokzat nagyobb része azonban már végleges ruháját viseli. A járókelők többségének valószínűleg fel sem tűnne az épület – pedig tervezője Nyugat-Európa egyik legismertebb építésze, Dominique Perrault, a Francia Nemzeti Könyvtár mestere. A Krisztina Palace azonban nem több egy jól sikerült irodaháznál, hiába a szemközti házakat izgalmasan visszatükröző, a környék beépítésére és a telekvonalra is érzékenyen reagáló homlokzati játék. Nincs meg az érzelmi töltet, az „aha-élmény”, amit egy Perrault-féle figurától jogos elvárás a világ e fertályán is.

Világhírű japán építész dolgozik Buda legkülönlegesebb házán

2009.03.24. 15:03 - hg

Tadao Ando, a japán építészet diploma nélküli, mégis világhírű zsenije működik együtt a magyar Kerényi Józseffel a budai Vár egyik kiemelkedő házának újjáépítésén. Az egykori Hatvany-villán évek óta folyik a munka, és a külső már nagyjából kész; a neves japán mester a belterek kialakításában működik majd közre. Az építészeti világ legnagyobb elismerésével, Pritzker-díjjal kitüntetett Tadao Ando vasárnap helyszíni prezentációval mutatkozott be a szakmai közönségnek.

 - Kép © hg.hu

A kortárs építészet nagyhatalmai

2008.11.06. 16:11 - hg

Japán, Svájc és Hollandia: ez a három ország jár az élen a 21. század építészetében. Legalábbis a The Times kritikusa szerint, aki a Phaidon nemrég megjelent kortárs építészeti atlaszát vette alapul a nem túl bonyolult, de kis jóindulattal reprezentatívnak minősíthető kalkulációkhoz. A kiadvány ugyanis az elmúlt nyolc év építészeti terméséből szemezget.

 - Fotó © AFP

Hogy meglássuk a fa mögött az erdőt: ebben segítenek az ilyen típusú összefoglaló művek – nyugtázza Tom Dyckhoff, a The Times építészetkritikusa az Atlas of 21st Century Architecture kapcsán. A kiadvány segítségével ugyanis, túllépve az egyes sztárépítészi gesztusokon, korrekt képet kapunk arról, mely nációk és milyen kultúrák határozták meg az elmúlt évek építészetét.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem