templom

Igaz, csak a halála után, de felépülhet a tavaly szeptemberben elhunyt Makovecz Imre első temploma a fővárosban. Rákoskerti hívek kis csapata évekkel ezelőtt kérte fel egy ökumenikus imaház tervezésére a magyar organikus építészet legfontosabb alkotóját, és idén április 27-én beadták az engedélyezési terveket. Elhunyt építésztől némileg szokatlan módon Makovecznek a következő években több olyan épülete is megvalósulhat a fővárosban, aminek a helyén még kapavágást sem tettek: Óbudán bölcsődét és óvodabővítést, a Citadellán üzletsort építenének az általa elkezdett tervek alapján.

Korai látványterv a rákoskerti Makovecz-templomról (Kép: Rákoskerti Templom Alapítvány)

A XVII. kerületben fekvő Rákoskert nyugodt, csendes, családi házas övezet, az Örs vezér tértől vagy negyven percet kell buszozni idáig. A helyi művelődési házban majd egy évtizede minden hónap második péntekén összegyűlnek a Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriumi és pártoló tagjai, Janikné Megyery Rita vezetésével. A sokéves munkának hamarosan látszata is lehet, hiszen tervei szerint öt éven belül felépülhet Budapest első, Makovecz Imre tervezte temploma az erre kiszemelt telken.

Decemberre elkészülhet Christchurch új katedrálisa, mégpedig a japán Shigeru Ban innovatív tervei szerint. A 700 fős építményt ideiglenes jelleggel, húsz-harminc évre tervezik, ahogyan erre a neve is utal: Transitional Cathedral, azaz Átmeneti Katedrális.

Miért kellene egy templomnak feltétlenül kőből, fából vagy téglából lennie? Az 1950-ben alapított Külső-Kelenföldi Református Egyházközség temploma például nagyobbrészt fémből épült, és első blikkre inkább emlékeztet egy csillagvizsgálóra. A dolog korántsem véletlen, de legalább annyira felelős érte a szükség, mint a tervezői lelemény. A panelházak mögött rejtőző Ildikó téri református templom amolyan „muszáj hi-tech”, a kádári Magyarország sajátos emléke.

Az Ildikó téri templom szerkezete építés közben. A környékbeliek rakétakilövőnek vélték

Az utcaszintről a növények miatt ma már alig kivehető jellegzetes formája, műholdképen azonban tisztán kivehető: méretes, döntött fémhasáb ékelődik a kelenföldi házak gyűrűjébe. A rendhagyó forma az építés idején volt igazán látványos: az alumínium burkolat nélküli térrácsszerkezet óriási molekulamodellnek tűnhetett. Az acélcsövekkel összekapcsolt csuklópontokon alapuló speciális építéstechnológiát a második világháború után dolgozták ki az Egyesült Államokban, úttörői többek között a geodézikus kupoláiról ismert Buckminster Fuller és a német származású Konrad Wachsmann. Előnye elsősorban abban rejlett, hogy előregyárthatóságának köszönhetően nagyméretű terek rendkívül gyors, tartós és olcsó lefedését tette lehetővé. A hatvanas évektől megjelent a magyar építészetben is, elsősorban kiállítási pavilonoknál – ilyen szerkezettel fedték az 1970-es évek elején épített kőbányai vásárváros csarnokait is, Szabó István építész közreműködésével.

Neonfény, látszóbeton, acélcsövek, bárpult: vajon milyen épületben találkozhatunk ilyesmikkel? Tippelt valaki templomra? Bármilyen meglepő, ezek az osztrák x architecten stúdió tervei alapján Linzben épült "Oázis" katolikus lelkészség legjellemzőbb részletei. A kétemeletes házat nem csak liturgikus célokra használják: itt kapott helyet az egyházmegye adminisztratív központja, és közösségi- illetve oktatási intézményként is működik. 

A Voestalpine osztrák acélgyár területén felépített komplexumot úgy tervezték meg, hogy erős karakterével új funkcióval, tartalommal töltse ki a főút és az ipari telepek között elterülő üres, korábban halott tereket. Az építészek számára az indusztriális környezetben is látványosan domináns, öreg tűlevelű erdő szolgált kiindulási pontként: a domboldalba ágyazott házat és a körülötte kialakított tisztást a fák között megbújó "oázisnak" szánják, az épített környezettel így formálva a helyszín hangulatát.

Az ateisták számára építene templomokat a Nagy-Britanniában élő, svájci származású író és a Living Architecture alapítója, Alain de Botton. A kezdeményezés persze némiképp kötődhet legújabb, Religion for Atheists című könyvének bemutatójához, amelybe tervezetett is egy ateista templomot, Thomas Greenall építésszel.

Száz évvel az első hóból épült templom után megnyitották is a másikat a bajorországi Mitterfirmiansreut lakói. A 26 méter hosszú, 19 méteres toronnyal is megtoldott épülethez 1 400 köbméter hóra volt szükség. Bár a meleg idő kissé hátráltatta a munkákat, végül is december végére összejött a szükséges hómennyiség.

A cseh-német határ közelében fekvő, ma Philippsreuthoz tartozó település lakói 1911-ben tiltakozásképp építettek hóból templomot magának – megunták ugyanis, hogy a legközelebbi templomhoz másfél órát kell kutyagolni a szomszédos Mauth városkába. Bár azóta, a két világháború között Philippsreutban épült egy valódi templom, a századik évfordulóra Mitterfirmiansreut lakói elhatározták: megismétlik az időjárásfüggő építészeti bravúrt.

Nem a svédországi jégszálloda évek óta tartó sikerét irigyelték el a bajorországi Philippsreut lakói. Nekik ugyanis már száz évvel ezelőtt volt hótemplomuk; épp ennek emlékére építenének a jubileum alkalmával egy újabbat. Az elmúlt száz év legnagyobb beruházásához a hétszázfős településen már minden készen áll, csak a hó hiányzik.

Haladó szemléletű, újrahasznosított anyagokból épült templomot adtak át a svédországi Sollentuna városában. Az építész, Helena Tallius Myhrman merész ötletét a fenntarthatóság és időtlenség motiválta.

A belgiumi Hasselt városban található kortárs kiállítótér, a z33 pár évvel ezelőtt nagyszabású projektsorozatba kezdett z-out néven. Céljuk, hogy a művészet párbeszédet folytasson saját környezetével, nemcsak a helyszín tekintetében, hanem tartalmilag is.

A Margitsziget napjainkban a főváros kedvelt közparkja, ahol bárki szabadon sétálhat. Nem volt ez mindig így. 1945 előtt csak belépő fejében lehetett belépni a Margit hídról a sziget területére, a 18-19. századokban pedig József nádor és utódai, a Habsburg-főhercegek válogathatták meg, kit engednek be nyaralójuk környékére, és kit nem. Az elveszett templomok sorozat folytatását megnyitó cikkünkben azonban nem ezeket az időszakokat, hanem a középkori Magyarország egyik legnagyobb kolostor-együttesének történetét mutatjuk be.

A margitszigeti kolostor 1542-ben

A szigetet először II. András egy 1225-ös oklevele nevesíti, melyben a premontrei rend Szent Mihály prépostságának adományozta a korábbi királyi vadászterületet. Nem sokáig maradt ez így azonban. IV. Béla és felesége fogadalmat tettek 1242-ben, hogyha Magyarország megszabadul a tatárdúlástól, akkor születendő gyermeküket „Istennek ajánlják”. Margit lányuk január 27-én született, a mongol hódítók pedig (máig bizonytalan okokból) márciusra kivonultak az országból. A Buda környékére visszatérő királyi család a lerombolt óbudai királyi udvarhely helyett, a dunai szigeten viszonylag épen maradt erősségbe költözött be. Mind ennek az épületnek a bővítése, mind az új domonkos apácakolostornak az építése 1246 körül kezdődött, és megközelítőleg egy évtizedet vett igénybe. Margit és társai viszont már 1252-ben beköltöztek a félkész kolostorba a rend veszprémi zárdájából. A királyi udvarház mellett felépült kolostor templomát Szűz Mária tiszteletére szentelték. IV. Béla számos kiváltságot és birtokot adományozott az apácáknak, aminek állandósult pereskedés lett az eredménye Pest és Buda városával, valamint a környéki földbirtokosokkal.