terv

tag: terv

Lesz Makovecz-templom Budapesten

2012.05.25. 11:05 - Kovács Dániel

Igaz, csak a halála után, de felépülhet a tavaly szeptemberben elhunyt Makovecz Imre első temploma a fővárosban. Rákoskerti hívek kis csapata évekkel ezelőtt kérte fel egy ökumenikus imaház tervezésére a magyar organikus építészet legfontosabb alkotóját, és idén április 27-én beadták az engedélyezési terveket. Elhunyt építésztől némileg szokatlan módon Makovecznek a következő években több olyan épülete is megvalósulhat a fővárosban, aminek a helyén még kapavágást sem tettek: Óbudán bölcsődét és óvodabővítést, a Citadellán üzletsort építenének az általa elkezdett tervek alapján.

Látványterv a rákoskerti ökumenikus templomhoz - Kép: Rákoskerti Templom Alapítvány 

Korai látványterv a rákoskerti Makovecz-templomról (Kép: Rákoskerti Templom Alapítvány)

A XVII. kerületben fekvő Rákoskert nyugodt, csendes, családi házas övezet, az Örs vezér tértől vagy negyven percet kell buszozni idáig. A helyi művelődési házban majd egy évtizede minden hónap második péntekén összegyűlnek a Rákoskerti Templom Alapítvány kuratóriumi és pártoló tagjai, Janikné Megyery Rita vezetésével. A sokéves munkának hamarosan látszata is lehet, hiszen tervei szerint öt éven belül felépülhet Budapest első, Makovecz Imre tervezte temploma az erre kiszemelt telken.

Kapu a természetbe: a Széchenyi tér átalakítása

2012.05.24. 12:05 - Kovács Dániel

A Széchenyi István tér, amelyet a budapestiek néhány hónappal ezelőttig Roosevelt tér néven ismertek, egyszerre emblematikus és neuralgikus pontja a fővárosnak. A műemlékekkel és szállodákkal zsúfolt környék Pest egyik legfontosabb köztere, a gyalogosok számára mégis alig hozzáférhető; jelenlegi állapotában nem több forgalmi csomópontnál. Miklós Csonti, a kanadai University of Waterloo egyetem magyar származású, végzős diákja nagyszerű diplomamunkában dolgozta fel a tér történetét, és különleges megoldást kínál a jövőre is. Hullámzó nádas és vízparti piac a Lánchíd lábánál? Miért is ne?

Csonti Miklós koncepciója a budapesti Széchenyi István tér átépítésére; látványterv madártávlatból - Kép © Csonti Miklós 

Csonti Miklós koncepciója a Széchenyi tér átalakítására, madártávlati látványterv

Csonti Miklós Tisza-parti gyerek, mint ezt a dolgozat bevezetőjében maga is büszkén említi: 1983-ban a vajdasági Zentán született. Családja a polgárháború elől menekült 1991-ben Svédországba, majd 1993-ban Kanadába költöztek. Miklós 2003-ban az ontariói Waterloo egyetemén kezdte meg építészeti tanulmányait, a képzési sajátosságokból eredően minden négy hónap egyetemi időszak után négy hónapot egy-egy építészirodában töltve. Így dolgozhatott többek közt a Kohn Pedersen Fox New York-i, az Arquitectonica miami és párizsi, vagy a Diamond Schmitt Architects torontói irodájában. A neves műhelyekben szerzett tapasztalatok mellett Rómában is töltött egy szemesztert, harmadévesként, 2006-ban pedig Budapestre is eljutott, ahol négy hónapot a Műegyetemen tanult. Ekkor kezdett el érdeklődni a város és a folyó kapcsolata iránt. 2009-ben egy évnyi munka után, amelyből tanulmányait finanszírozta, beiratkozott a mesterképzésre, majd 2010-ben újabb négy hónapra visszatért Budapestre. Ez a négy hónap kutatással telt, de barátnőjével egy kéthetes folyómenti bringautat is vállaltak, hogy lássák a Dunát „működés” közben. Diplomamunkáját 2012 áprilisában védte meg; azóta Torontóba költözött.

Alakváltó felhőkarcolót terveznek Vancouverben

2012.04.18. 16:04 - hg

A koppenhágai BIG tervezőiroda legújabb felhőkarcolója a kanadai Vancouver belvárosának kapuját jelöli majd ki. A 49 emeletes Beach and Howe toronyban, amely a város 6. legmagasabb épülete lesz, 600 lakás, továbbá irodák és kereskedelmi létesítmények kapnak majd helyet. A kilencemeletes, háromszög alakú talapzatra épített torony különleges, elcsavart formájával ikonikus eleme lesz majd a város sziluettjének.

 - © BIG

Az új Goldberger Textilmúzeum tervei

2012.04.17. 10:04 - hg

Január elején közös hallgatói ötletpályázatot írt ki az Óbudai Múzeum és a Magyar Építőművészek Szövetsége. 2012-től ugyanis a múzeum kezelésében, új néven működik az egykori óbudai Textilmúzeum, amelyre igencsak ráfér a ráncfelvarrás. A pályázaton ehhez, azaz a múzeum új arculatához, egyben a belsőépítészeti elrendezés átalakításához vártak javaslatokat. Az első helyezést Pásztor Ádám építész, a MOME DLA doktorandusza és a ketteS műterem munkatársa érte el, akinek koncepcióját részletesen is bemutatjuk.

Pásztor Ádám terve az óbudai Textilmúzeum átalakításához - alaprajz - Kép © Pásztor Ádám

tér + funkció

"A megújuló múzeum koncepciójában átláthatóságra, funkcionális tisztaságra, flexibilis, könnyű üzemeltetésre és letisztult formavilágra törekedtem. Textilt csak a kiszolgálóterekben, kitüntetett helyeken használtam, a kiállítóterekben iparibb anyagok uralkodnak – fehérbeton és acél. Kevés falkiváltással, befalazott ajtók bontásával összefüggő, átlátható, kontrollálható, de mégis tagolt fogadóteret hoztam létre, a múzeum így minimális személyzettel is működőképes. A kiállítótérbe való belépés és távozás egy helyen ellenőrizhető, ugyanitt a kiállítótér le is zárható. Ilyenkor a ruhatár, a mosdók, a rendezvényterem és a kávézó akár hétvégén vagy este is használható, bérbe adható.

Magyar tervezésű irodaház épülhet Moszkva mellett

2012.04.04. 10:04 - hg

A Renova cégcsoport meghívásos pályázatot hirdetett új központi épületük létesítésére a Moszkva mellett épülő Skolkovo Innovációs Központ területén. A pályázat első fordulójában a BORD Stúdió tervét választották ki, ezért az iroda megbízást kapott a második fordulóra is. A megbízás eredményét a napokban mutatta be az építésziroda.

 - © BORD Építész Stúdió 

Zűrös otthont álmodott magának Thierry Henry

2012.03.27. 15:03 - hg

Elbontatná London Hampstead városrészében álló házát Thierry Henry, ám ezzel komoly ellenkezést váltott ki brit építészkörökben. A francia származású labdarúgó, egykor az Arsenal, jelenleg a New York Red Bulls csapatának tagja, új, nagyobb épületet tervez a jelenlegi helyére, ami ellen többek között a Twentieth Century Society is tiltakozott – ami azért meglepő, mert a régi ház mindössze 13 éve épült.

Thierry Henry új házának látványterve, a dMFK építésziroda terve alapján - Kép © dMFK 

Sejtszerkezetű sportközpont épül Kínában

2012.03.24. 12:03 - hg

Berlini tervezőiroda, a Henn Architekten koncepciója nyerte a kínai Nantong városában építendő giga-sportkomplexum tervezésére kiírt pályázatot. A létesítményben egy központi stadion és a körülötte elhelyezkedő kisebb sportcsarnokok kapnak majd helyet. Az együttes nem a város perifériáján, hanem a közigazgatási negyed és a Várostervezési Múzeum szomszédságában kap majd helyet. 

 - © Henn ARchiteckten Ar 

Harmincemeletes fatornyot terveznek Kanadában

2012.03.20. 13:03 - hg

Laminált tölgyfaelemekből tervez harmincemeletes felhőkarcolót építeni egy vancouveri építész. Michael Green szerint a faépítészettel érdemtelenül nem foglalkozott senki az utóbbi száz évben, pedig a technológiai fejlődés rengeteg új lehetőséget rejteget.

Michael Green vancouveri fatornya, a Tallwood terve - Kép © Michael Green Architecture 

Jégtároló felhőkarcoló a Himalája gleccsereinek

2012.03.09. 12:03 - hg

Az építészet aligha jelent megoldást a világ minden problémájára, de a gondolattal talán érdemes játszani. Ezt tette három kínai építész is, akik jégtároló felhőkarcolókkal biztosítanák az utánpótlást a Himalája klímaváltozás miatt egyre gyorsabban olvadó gleccsereinek.

Himalaya Water Tower - Kép © Zhi Zheng, Hongchuan Zhao és Dongbai Song  

Öt éve nagyot álmodtunk

2012.03.07. 12:03 - hg

Öt éve járt személyesen Budapesten Zaha Hadid, hogy bemutassa a francia ORCO számára készített, Szervita téri terveit. A szépen induló történetből a magyar valóság és a sztárépítészet találkozásának tán legnagyobb kudarcélménye lett, ráadásul főleg rajtunk kívülálló okokból: a beköszöntő válság miatt.

Zaha Hadid Szervita térre tervezett irodaháza -  

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem