Úgy tűnik, végleg megpecsételődött a sorsa Nagy-Britannia egyik legrégebbi, bútorokat és lakberendezési kellékeket áruló láncának, a Habitatnak. Az 1964-ben alapított cég új tulajdonosa csak három londoni üzletet tart meg, biztosan azokat is csak az év végéig. A Guardianben a Habitatnál tíz évig dolgozó, előbb designigazgató, majd kreatívvezető Tom Dixon siratta el a láncot.
Habitat-portál Dublinban. Kép: informatique, flickr.com
Jamie Oliver tavaly év végén megnyílt londoni étterme körül akkora volt a felhajtás, hogy még nagyobb szenzáció lett volna, ha végül nem lesz sikeres. A Barbecoa hangulata olyan, mintha egyszerre egy luxus étteremben és egy tábortűz mellett ücsörögnénk. A konyhában a gasztronómia nagymesterei, a serpenyőben pedig Anglia legnagyobb ételforgalmazójának sültjei kezeskednek a színvonalról.
Az elmúlt hetekben Budapest egyik legféltettebb műemlékének újjászületését ünnepelhettük. A Dohány utcai Hungária fürdő épületét a teljes pusztulás határáról hozta vissza új tulajdonosa, olyan odafigyeléssel és a részletek iránti igényességgel, amely párját ritkítja. Az új épületegyüttesbe szervesen illeszkedik, mégis egyediséget tükröz az új étterem, az Araz, amelynek kialakításáról a tervező Plusdesign Stúdió vezetőjét, Fejes Gergőt kérdeztük.
A ház történelmi múltja és a jordán befektető közel-keleti gyökerei: ez volt a két alapvető motivációs forrás, amelyeket az étterem kezdeti terveinek kidolgozásakor a belsőépítészek szem előtt tartottak. A látványos, meleg hatású terek elnyerték a megbízó tetszését, és a zártkörű pályázatot követően a Plusdesign kapta a megbízást a munkára. A kötöttségek persze hamar megmutatkoztak: az étteremnek ugyanis az utcáról betérők mellett a 270 szobás szálloda vendégeit is kiszolgálja: ehhez mindössze 160 négyzetméter állt rendelkezésre.
Az előző cikkben bemutatott Salone Satellite után a Geppetto csapatától különválva indultam Milánó belvárosa felé. A Zona Tortona tavaly is sok kiállításnak adott otthont, úgyhogy idén is nagyon vártam: melyik tetőn, melyik pincében milyen kincsek bújnak meg?
A Zona Tortona gyakorlatilag két hosszú, párhuzamos utca. Az egyik neve a Via Tortona, középen körforgalommal, ami ilyenkor egyfajta origóvá alakul, jó időben a fűben heverésző helyiekkel és zenészekkel. 2002-ben döntött úgy néhány nagy gyártó, hogy a milánói design héten a városban szanaszét megrendezett eseményeiket egy tető alá hozzák. Így lett a város délnyugati részén lévő egykori gyárnegyed kreatív, pezsgő designközpontá, ahol a munkásokat formatervezők, művészek és modellek váltották fel.
A milánói bútorvásáron mutatja be az olasz Magis 200-es kollekcióját. A jól bevált hagyományokhoz híven a kulcsdarabok ezúttal is nemzetközileg ismert formatervezők kezét dicsérik, mégpedig a Magis-laborban kidolgozott speciális gyártási technikákkal. A legmeglepőbb termék 2010-es koronájért joggal csap majd össze a japán minimalista, Naoto Fukasawa fali- és állótükre, valamint a brit Thomas Heatherwick pörgettyűre emlékeztető, kül- és beltéren is használható ülőbútora.
Közel hetven éve használja a világ a poli vinil-klorid, vagyis a PVC rugalmas változatát, ami kiváló strapabíró tulajdonsága miatt hamar elterjedt az élet számos területén, köztük a lakberendezésben is. Mindig is olcsó volt és nehezen elnyűhető, de sokáig ránézni is fájt, annyira nem találták az anyag esztétikus formáját. Mára a helyzet nagyot változott: megmaradtak, sőt, tovább fokozódtak a formálható műanyag kedvező tulajdonsági, ráadásul napjainkban olyan tervezők adják nevüket a PVC burkolatokhoz, mint Tom Dixon, Jean Nouvel, Giorgo Armani vagy Jaime Hayon.
Példás kezdeményezőkészségről, szakmai elkötelezettségről tudósít az, ha valaki ma Budapesten komoly minőségi fejlesztést hajt végre design vállalkozásában. Ráadásul külön kiemelendő, ha mindezt úgy teszi, hogy elképzeléseit a nagyvilág koordináta rendszerében, nemzetközi összefüggésekben képzeli el.
Bár a kilencvenes évek végén sorra nyíltak itthon a világ vezető bútorgyártóinak képviseletei, lassan tíz éve ez a folyamat fokozatosan lassul, az utóbbi két-három évben szinte megállt. Éppen ezért kísérte igen felfokozott figyelem Tom Dixon, a világ egyik legismertebb bútortervezőjének, pontosabban legutóbbi fejlesztéseinek, lámpáinak, bútortainak megjelenését a Kertész utcában. Az együttműködés komolyságát jelzi, hogy a megnyitón maga a cég névadója és vezető tervezője, is jelen volt.
Április ötödikén újra megnyílik a nagyközönség előtt London egyik legrégibb és legnevesebb kiállítóhelye, a Whitechapel Gallery. A progresszív művészeknek mindig helyet adó Whitechapel neve fogalommá vált 108 évvel ezelőtti megalapítása óta: 1938-ban itt állították ki először és egyetlen alkalommal Picasso Guernicáját az Egyesült Királyságban, de itt debütált a brit nagyközönség előtt Jackson Pollock, Mark Rothko, David Hockney, Gilbert & George, Frida Kahlo vagy a kortárs alkotók aukciós rekordját tartó Lucien Freud is. A több évig tartó, 13,5 millió fontos felújítást eredményeként a Whitechapel területe közel kétszeresére nőtt, így kissé megkopott nimbusza újra kifényesedhet.
A Whitechapel története voltaképp a brit képzőművészet 20. századi története. A főváros középső részén, a Whitechapel High Street 77. szám alatt C. Harrison Townsend tervei alapján épült fel a galéria, amely a város egyik első, közpénzből emelt ideiglenes kiállítóhelye volt – hasonló a millenniumi ünnepségekre elkészült budapesti Műcsarnokhoz. A két világháború között és az ötvenes években a galéria élvonalbeli kortárs művészeket állított ki, az ötvenes-hatvanas években pedig a pop-art jeles személyiségei fordultak meg falai között. A ma a Tate Gallery-t igazgató Nicholas Serota vezetése alatt, a nyolcvanas években a galéria második fénykorát érte, ma pedig alkalmazkodva a környék megváltozott összetételű lakosságához, különös figyelmet fordít a kisebbségekhez tartozó művészekre.
A különböző korok darabjaiból kitűnő ízléssel összeállított tárgyhalmazok szokatlan, nosztalgikus hangulatot adnak ennek a fokvárosi lakásnak.
Mikor nyolc évvel ezelőtt Candice belépett Dallas apró legénylakásába, kapcsolatuk komoly mérföldkőhöz érkezett. A férfi otthona minden szegletében az 50-es, 60-as, 70-es évek tárgyai – játékok, lámpák, órák, egyebek – sorakoztak. Candice-t azonnal elkapta a nosztalgia – mintha Dallas a gyermekkoruk emléktöredékeit gyűjtötte volna egybe a lakásban. Nem csoda: Dallas a saját bevallása szerint még mindig egy nagy gyerek. „Szeretem, ha rátalálok valami különleges hangulatra – arra, amikor a tárgy «lelke» egy korszak «stílussűrítménye»” – mondja. Éppen ezért rajong a retró stílusért.
