történelmi építészet

A Kortárs Építészet Központ által szervezett, a főváros száz éves házait felkutatni és bemutatni kívánó Budapest100 program egyik rejtélyes épülete a Ferenciek terén álló Párizsi Udvar. Átadásának pontos időpontját ugyanis nem ismerjük: a homlokzatán található „MCMIX" mozaikfelirat 1909-es dátuma a tervezés évére, és nem az átadáséra utal – de valószínűsíthető, hogy a ház 1912-re készült el, azaz épp idén százéves. Budapest egyik legszebb, historizáló és szecessziós jegyeket őrző palotája nemrégiben azzal került a média figyelmének középpontjába, hogy az V. kerületi önkormányzat más épületekkel együtt értékesíteni kívánta. A most várhatóan újra piacra kerülő palotának nemcsak a történetét járjuk végig, de bejutottunk a nagyközönség elől elzárt részekbe is.

A Brudern-ház archív képen. Kép: BTM Kiscelli Múzeum, Fényképtár, ltsz.: 762.51; via lajtaarchiv.hu

Ha fel akarjuk kutatni az épület elnevezésének eredetét, egészen 1817-ig kell visszamennünk. Ekkor emelték, Pollack Mihály tervei alapján a Ferenciek tere északi részén álló épületet, báró Brudern József megbízására. Úgy tartják, hogy Pollack az 1810 körül épült párizsi Passage des Panoramas épületét tekintette mintának - a Brudern-házat ezért kezdték el (akkori helyesírással) „Párisi-házként” emlegetni. De szerepet játszhatott ebben az is, hogy az akkoriban újszerű épületet a francia forradalmi építészet hatását lehetett felfedezni. A kétemeletes Brudern-ház az ország egyik első üzletháza volt, ötvösök, majd cipősök árultak benne a rajta keresztül vezető kis utcácska két oldalán sorakozó 32 üzletben. 1820-ban ez volt az egyetlen ház, amelyet kivilágítottak a királyi pár látogatása alkalmából.

Pazar kiállítású, vaskos kötet jelent meg a magyar könyvpiacon idén januárban, válogatott közép-európai színházépületekről, kellően részletező és sokszínű szerkesztésben. A cseh kezdeményezésre lengyel, szlovák, szlovén, osztrák és magyar együttműködéssel készített 600 oldalas mű hosszan tartó, politikai és társadalmi témákat is érintő kalandozást ígér a várszínházak korától a legújabb színházi terek működéséig.

A nemzetközi érdeklődés miatt olvasmányos angol nyelven publikált könyv a TACE (Theatre Architecture of Central Europe) elnevezésű projekt 2008 és 2010 közt végzett, nyilvános programokkal kísért kutatómunkájának egyik kézzelfogható eredménye, és eredetileg a tavaly nyáron (sikeres magyar jelenléttel) zajló szcenográfiai quadriennálén mutatták be Prágában. (A projekt honlapja magyarul is elérhető.) A kezdeményezés lényegét Václav Havel nemrég elhunyt, egykori cseh köztársasági elnök fogalmazta meg a könyv előszavában, miszerint a politikai rendszerváltások után ismét megnőtt az igény a régió kulturális összefogására és egyben megújulására. A cseh Nemzeti Színház (Národní divadlo) kiadásában, a résztvevő országok kulturális minisztériumainak és az EU-s Kultúra 2000 néven futó program anyagi hozzájárulásával befejezett kötet erre tesz kísérletet grandiózus vállalkozásával.

Budapest egyik legnagyobb és leginkább hányatott sorsú épülete. A kilencvenes évek közepén úgy tűnt, története végre pozitív fordulatot vesz. Mára kiderült: csak kisebb baj volt az, hogy idővel elfogyott a pénz, nagyobb az, amikor a kormánynak fogalma sincs arról, hogy a Ludovikában országos múzeum működik. Ez a helyzet eredményezte, hogy az egykori katonai akadémiára újra mozgalmas évek várnak: egy teljes egyetemet kell magába fogadnia, úgy, hogy ma még múzeumként használják.

A Ludovika Akadémiát egy 1808-as országgyűlési törvény alapította meg. Nevét Habsburg–Estei Mária Ludovika magyar királynéről, I. Ferenc harmadik feleségéről kapta, aki koronázási tiszteletdíjából ötvenezer forintot ajánlott fel az építkezésre. Ezzel együtt is igaz, hogy az uralkodóház gátolni igyekezett a megvalósítást. Így az akadémia saját épülete csak 1836-ra készült el, a később a Nemzeti Múzeumot is felépítő Pollack Mihály tervei szerint, klasszicista stílusban. Az eredeti tervek sajnos elvesztek, csak egy nem sokkal későbbi másolatot ismerünk. A végeredményt 1840-ben Julia Pardoe angol utazónő így írta le: „szolid épülettömb, minden dísztől mentes, egyedülálló mérete miatt mégis impozáns. A belső elrendezése hibátlan: a folyosók világosak és tágasak, a helyiségek főúri méretűek, a vörösmárvány lépcsők szinte királyiak (...) A hatalmas épület tágas termeivel, visszhangos folyosóival hűvös és csendes."

Vár állott, most kőhalom... Ötven-hatvan éve még az volt a kivétel, hogy egy történelmi okokból elpusztult műemléket eredeti formájában építettek vissza – mint a varsói királyi palotát. Manapság viszont már az megy csodaszámba, ha máshogy történik: akár kétszáz éve megsemmisült paloták rekonstrukciójára is találunk precedenst! Jó ez így? Végignézve néhány példát, ki-ki maga is eldöntheti.

Varsó, a második világháborúban lebombázott, majd újjáépített királyi palota

A témát a Budai Vár stratégiai fejlesztési tervének kidolgozása teszi különösen aktuálissá Magyarországon, amelynek kapcsán a közeljövőben biztosan fel fog merülni a királyi palotánál, illetve a Szent György tér épületeinél a háború előtti állapot rekonstrukciója. Előkép akad bőven, nem is kell messze menni: a háborúban teljesen kiégett Sándor-palotának tíz évvel ezelőtt (inkább politikai projektként, mintsem átgondolt műemlékes beruházásként) aprólékosan helyreállították a belső tereit. A pár lépésre álló, az alapoktól újjépített Hatvany-villa viszont csak tömegét kapta vissza, a homlokzat anyagai már egészen mások, mint eredetileg. Persze ahhoz képest, hogy a háború utáni évtizedekben a teljes- vagy akár a tömegrekonstrukciónak még a gondolata sem igen merült fel, már a Hatvany-palota példája is jelentős változás.

Egy novemberi kormányhatározat alapján május végéig el kell készíteni a Budai Vár 25 éves fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A munka rohamtempóban folyik, de az már most látszik, hogy a kijelölt dátum nem tartható: addigra legfeljebb az stratégia elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárásnak lesz eredménye. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze: az építészek átfogó ingatlanfejlesztési koncepciót és komoly új beruházásokat látnának szívesen, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pedig a műemléki szakmunkákat tartja elsődlegesnek. Ha záros határidőn belül nem derül egy kézbe a Várral kapcsolatos kompetencia, az eddigi történések tanulságai, például a Nemzeti Galéria esetleges költözésének bejelentése, illetve a Várkert Bazár tervpályázat nélkül, kétéves határidővel időzített helyreállítása alapján valaki biztosan pórul fog járni.

A budai Vár megújításának koordinálásával megbízott miniszteri biztos, Zumbok Ferenc az eddigi koncepcióvázlatok szakmai bírálatára kérte fel a Magyar Urbanisztikai Társaságot (MUT), amely nem volt rest a kapott anyagokat nyilvánosságra hozni saját honlapján. A 2010-es, sikertelennek nyilvánított pályázaton induló KÖZTI, valamint a Zoboki-Demeter és Társai építészirodák pályamunkái mellett így vált olvashatóvá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2006-ban készített szakanyaga, amely még a Vár rendbetételét 2012-re megcélzó, 2004-ben született kormányhatározat gyümölcse. Bár látszólag nem sok történt azóta a Várban, azt érdemes tudni, hogy ennek a kormányhatározatnak köszönhetően indult meg a Mátyás-templom felújítása, a Szent György téri romok rendbetételére pedig forrást is sikerült szerezni – igaz, ez azóta elúszott.

Hasznos elvárása a nagyobb, uniós támogatással megvalósuló beruházásoknak Magyarországon, hogy a közpénz költése mellett az érintett környék magánbefektetőit is meg kell mozgatni. Igaz ez Veszprém aktuális két nagyberuházására is: a Belváros rehabilitációjára, illetve a Séd-völgy megújítására, amelynek eredményeit nemrég mutattuk be. Utóbbihoz kapcsolódik privát projektként az egykori püspöki pihenő kávézóvá alakítása, amely egy csaknem elfelejtett gyöngyszemet hozott a felszínre.

A magyar kertkultúra legszebb példái a 18-19. századból származnak, inkább kevesebbet, mint többet megőrizve eredeti állapotukból. A kerti építmények a különösen sérülékeny emlékek közé tartoznak, mivel „hasznos” funkciójuk ritkán van – inkább díszítő jelleggel, eleve gyenge anyagokból épültek. A veszprémi Pajta utcában álló kis kerti lak csaknem kétszáz éves, de a szerencsés kivételek közé tartozik. A klasszicista kerti pihenőt, látótávolságra és egy kellemes sétaútra a Várban álló püspöki palotától valószínűleg Kopácsy József püspök építtette az 1820-as években. Az építtető személyére utal egy, az épületen található kovácsoltvas rács KJ monogramja, valamint az is, hogy a szomszédos telken álló malom ezidőtájt a püspök családjának tulajdonában volt.

Ha egyetlen főpolgármestert kellene kiemelni az egyesült főváros építésének majd 140 éves történelméből, az alighanem dr. Bárczy István (1866-1943) lenne. Az ő hivatali idejében nyitották meg a Szépművészeti Múzeumot, adták át a Zeneakadémia új épületét, építették át az Állatkertet. Az ő nevéhez fűződik az Erkel Színház létrejötte, vagy a Tiszti Főorvosi Hivatal létrehozása, de a fürdők fővárosi tulajdonba vétele (megvásárlása) és „községi”-nek mondott üzemeltetése, a pompás Népszálló felépítése. Legmaradandóbb kezdeményezései közé tartozik az 1909-ben indított iskolaépítési program. Ennek köszönhető, hogy a főváros legszebb, legnagyobb iskolái mostanában ünneplik jubileumukat. Előttük tisztelgünk ezzel a cikkel.

1909 és 1912 között, példamutató összefogással zajlott az a látványos iskolaépítési program, amelynek épületei évszázad elmúltával is képesek kiszolgálni a fővárosi kis- és középiskolások felnövekvő generációit. Az előző századforduló első éveiben a rendkívüli gyorsasággal növekvő főváros külső kerületeiben sokasodó, szegény sorsú tömegek számára vált leginkább elviselhetetlenné a helyhiány. A lakásgondokat az iskolák ebből fakadó ellehetetlenülése is tetézte. Nem volt ritka, hogy száznál is több tanuló zsúfolódott össze egy-egy osztályteremben. A lakásgondok megoldásával párhuzamosan épültek a legismertebb építészek számára is valódi feladatot jelentő gyönyörű, palotaszerű iskolaépületek.

A korábbi hírek arról szóltak: hiába a drága felállványozás, a homlokzat újrafestésére most nincs pénz, így a falkutatás befejeztével egyelőre leállnak a munkák. A hétvégére azonban kibontakozott az állványzat mögül az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél álló, majd ezeréves templom egyik tornya, és láss csodát: új festéssel.

1961. augusztus 20-án, azaz ötven éve nyitotta meg kapuit a Budai Ifjúsági Park a Várkert Bazár épületében. Bár a fokozott igénybevétel kétségtelenül nem tett jót, az Ybl Miklós tervezte, 1879-es átadása óta funkcióját kereső épületegyüttesnek voltaképp az „Ifipark” néhány évtizede a fénykora.

A Margitsziget napjainkban a főváros kedvelt közparkja, ahol bárki szabadon sétálhat. Nem volt ez mindig így. 1945 előtt csak belépő fejében lehetett belépni a Margit hídról a sziget területére, a 18-19. századokban pedig József nádor és utódai, a Habsburg-főhercegek válogathatták meg, kit engednek be nyaralójuk környékére, és kit nem. Az elveszett templomok sorozat folytatását megnyitó cikkünkben azonban nem ezeket az időszakokat, hanem a középkori Magyarország egyik legnagyobb kolostor-együttesének történetét mutatjuk be.

A margitszigeti kolostor 1542-ben

A szigetet először II. András egy 1225-ös oklevele nevesíti, melyben a premontrei rend Szent Mihály prépostságának adományozta a korábbi királyi vadászterületet. Nem sokáig maradt ez így azonban. IV. Béla és felesége fogadalmat tettek 1242-ben, hogyha Magyarország megszabadul a tatárdúlástól, akkor születendő gyermeküket „Istennek ajánlják”. Margit lányuk január 27-én született, a mongol hódítók pedig (máig bizonytalan okokból) márciusra kivonultak az országból. A Buda környékére visszatérő királyi család a lerombolt óbudai királyi udvarhely helyett, a dunai szigeten viszonylag épen maradt erősségbe költözött be. Mind ennek az épületnek a bővítése, mind az új domonkos apácakolostornak az építése 1246 körül kezdődött, és megközelítőleg egy évtizedet vett igénybe. Margit és társai viszont már 1252-ben beköltöztek a félkész kolostorba a rend veszprémi zárdájából. A királyi udvarház mellett felépült kolostor templomát Szűz Mária tiszteletére szentelték. IV. Béla számos kiváltságot és birtokot adományozott az apácáknak, aminek állandósult pereskedés lett az eredménye Pest és Buda városával, valamint a környéki földbirtokosokkal.