várostervezés

A svédek nem viccelnek, ha a zöld fejlesztésekről van szó, de még skandináv mércével mérve is figyelemreméltó vállalásnak tűnik az a 20 évre tervezett és részben már megvalósult projekt, amely Stockholm Hammarby Sjöstad városrészben zajlik. A víz köré települt „tóvárosban” (a sjöstad elnevezés erre utal) egy hanyatlásnak indult, szennyezett ipari terület helyén virágzott ki a lakónegyed, amelynek polgárai biztosan nyugodt lelkiismerettel hajtják álomra a fejüket, amikor ökológiai lábnyomukra gondolnak. A terület komoly turisztikai célpontnak is számít: évente nagyjából 10 000 szakember keresi fel tanulmányozásra.  

Az olyan, szinte már banális megoldások mellett, mint a napelemek és napkollektorok, biogázzal működtetett városi buszok, a városrészt a környező természetes tájjal összekötő zöld folyosók és a zajszennyezés csökkentésére lesüllyesztett közutak érdemlik ki figyelmünket. Mindezeken felül azonban, biztos ami biztos, a városvezetés egyfajta felnőttoktatással is igyekszik rávenni a lakókat arra, hogy egy percig se feledkezzenek meg a környezettudatos élet velejáróiról. Európa egyik legfenntarthatóbb városrészét a napokban Budapesten a HuGBC által megrendezett Város a fenntarthatóság felé című konferencián Fryxell Stellan építész, várostervező (Tengbom Architecture) mutatta be a hallgatóságnak.

A városok megújulása és a fenntarthatóság a témája a BME Urbanisztika Tanszék, a Városépítészetért Alapítvány és a Budapesti Francia Intézet 2. nemzetközi konferenciájának, amelyet az Építésziskolák Hálózatának (REA2012) 16. találkozója alkalmából rendeznek meg. A konferencia helyszíne a Francia Intézet, időpontja 2012.04.17. A részvétel ingyenes, a konferencia nyelve francia, magyar szinkrontolmácsolással.

Egy magyar származású építész, aki nélkül ma más lenne a Sziget Fesztivál, a focivébé és minden karácsonyi vásár. A Ludwig Múzeum aktuális kiállításán ismerkedhetünk meg a hatvan éve Franciaországban élő Yona Friedmannal, aki mindenkinél korábban megfogalmazta a mobil építészet és a csináld magad-mozgalom alapelveit, lábakra állított városokat tervezett és fenntartható fejlődésről beszélt a kőolaj-alapú energiafelhasználás fénykorában. Igaz, építeni nem épített szinte semmit.

Amikor leülünk a Friedman-féle mobil lakás nappalijában, a múzeumi térben szokatlanul grandiózus ville spatial építési állványzatán két, legalább nyolcvan éves, elegánsan felöltözött bácsi éppen a munkavédelmi sisakokat próbálgatja, majd elismerésre méltó módon úgy döntenek, hogy elindulnak felfelé a számtalan fémlépcsőn. A kiállítás fő installációjára csak sisakban mehetnek fel a látogatók, sőt, előtte alá kell írniuk, hogy saját felelősségükre lépnek rá az állványokra.

Jelentősen módosultak a Pozsonyi út nyár végén kezdődő felújításának tervei, miután a június végén tartott feszült hangulatú lakossági fórumon a résztvevő lakók számos tervezett változtatással nem értettek egyet. A legfontosabb változás: a Pozsonyi úton biztosan nem lesz biciklisáv, az így felszabaduló helyen pedig a lakók kérésének megfelelően inkább parkolóhelyeket alakítanak majd ki.

Ahogy korábban a hg-n is megírtuk, a Margit híd és a Szent István park rekonstrukciójának folytatásaként a nyár végén kezdődik el a 13. kerületi Pozsonyi út teljes felújításának első üteme. A projekt során, amelynek célja a környék kulturális és kereskedelmi vonzerejének növelése, a Radnóti Miklós utcáig alakítják át a forgalomtechnikát, a járdaszakaszokat, a zöldsávokat és az utcabútorzatot.

A Margit híd és a Szent István-park rekonstrukciójának logikus folytatásaként nyár végén kezdődhet el a XIII. kerületi Pozsonyi út teljes felújításának első üteme. A Jászai Mari tér és a Radnóti Miklós utca közti szakasz revitalizációjának legfontosabb célja, hogy a környék kulturális és kereskedelmi vonzerejének növelésével, az utcakép egységesítésével közelebb hozza az Újlipótvárost a belvároshoz. Június 29-én heves indulatoktól sem mentes lakossági fórumon mutatták be a terveket a Herman Ottó Általános Iskolában - az elhangzott véleményeket követően elképzelhető, hogy a tervek  módosulnak majd.

Nemrég adott hírt a kínai állami média arról a tervről, amely a Gyöngy-folyó deltájának kilenc városát egyetlen hatalmas, Dunántúl méretű megalopoliszban egyesítené. A rendezési terv egy része már el is készült a chicagói Skidmore, Owings & Merrill műhelyében, amelyet ezért a munkájáért nemrég nívódíjjal ismert el az Amerikai Építészek Intézetének San Franciscó-i kamarája.

Igaz, csak hipotetikus, de új fővárost kell tervezni Ausztráliának egy, a napokban kiírt és 2012. januárjában záruló nemzetközi pályázaton. A versengés meglepő módon épp a jelenlegi főváros előtt tiszteleg: a 2013-ban százéves Canberra alapjait ugyanis egy hasonló pályázat rakta le 1911-ben.

Közös lónak túros a háta… De vajon tényleg ennek kell meghatározni a köztereinkhez való viszonyunkat? Nem túl meglepő gondolat: a város durván lecsontozva házakból és a köztük lévő üres területekből, utcákból, terekből áll. Árnyalják még a képet a városi zöldek, ezeket parkoknak hívjuk. A házakat még csak-csak értjük, de mit kezdjünk a közöttük lévő térrel, amit - szintén leegyszerűsítve - köztérnek nevezhetünk? Ha ezek csupán negatív terek a várost alkotó házak pozitív formái között, miért is kell foglalkoznunk velük? Egyáltalán: mit jelent ma nekünk az, hogy köztér?

A városi léptékű építészet mindig is kiemelt figyelemmel fordult a városi szabad terek, a közhasználatú terek felé, hiszen azok a szűken vett hasznossági funkcióik mellett meghatározó helyszínei az emberek találkozásának, a kereskedelemnek, a reprezentációnak, a népünnepélyeknek, a pihenésnek. Minden korban megtaláljuk azt a törekvést, hogy e tereket egy-egy város művészi igényességgel alakítsa ki - gondoljunk egy római fórumra, a középkori városházák előtti térre, egy 19. századi sugárútra vagy egy felvonulási térre.

Chicago városa célul tűzte ki, hogy az 1990-es szinthez képest 2020-ra 25%-kal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását. Ennek jegyében elkészült a Loop névre keresztelt történelmi belvárosra kidolgozott terv, a DeCarbonization Plan, amelyet az Adrian Smith + Gordon Gill Architecture iroda jegyez. Az építészek olyan városrészt képzeltek el, amelyben az ott lakók, az ingázó dolgozók és a turisták egyaránt jól érzik magukat.

A világ negyedik legnépesebb országának fővárosa, Jakarta helyén az 5. század óta létezett lakott település; könnyen lehet azonban, hogy az 1942-ig Batávia néven ismert város napjai meg vannak számlálva. A túlnépesedett, 12 milliós város sok sebből vérzik: az állandó közlekedési dugóknak köszönhetően óriási a légszennyezettség, a környező hegyekben folytatott erdőirtás miatt évről évre bekövetkező árvizek miatt pedig több ezer ember kénytelen elhagyni az otthonát.