velence

tag: velence

Megvan a Biennále magyar pavilonjának programja

2012.02.15. 13:02 - hg

Bachmann Bálint és Markó Balázs pályázata, a Modell című projekt valósulhat meg a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában. A zsűri külön elismerésben részesítette a PANEL – venicycle system című pályaművet (kurátorok: Polyák Levente, Kukucska Gergely, Antal Balázs). A nemzeti biztos, Gulyás Gábor hivatalosan javasolja David Chipperfield főkurátornak, hogy amennyiben lehetőséget lát rá, ezt a projektet hívja meg a biennále központi kiállításába.

 

Az idei kiállításra összesen 12 pályamunka érkezett, ezek közül választotta ki a héttagú zsűri a győztest. A pályaműveket héttagú zsűri bírálta el, Boros Géza művészettörténész, a NEFMI művészeti főosztályának vezetője; Ferencz István építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja; Gulyás Gábor esztéta, a Műcsarnok igazgatója, a biennále magyar pavilonjának nemzeti biztosa; Guttman Szabolcs építész, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára; Kálmán Ernő építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke; Készman József művészettörténész, a Műcsarnok vezető kurátora; Wesselényi-Garay Andor építészkritikus, a 2010. évi Velencei Építészeti Biennále magyar kiállításának kurátorának részvételével.

Chipperfield lehet a Velencei Biennále kurátora

2011.11.11. 12:11 - hg

Hivatalos bejelentés még nincs, de a Building Design megtudta és megszellőztette, hogy a kortárs brit építészet egyik legismertebb alakja, David Chipperfieldet kérték fel a 13. Velencei Építészeti Biennále kurátorának. A hírt maga Chipperfield is megerősítette a lapnak, hozzátéve, hogy Paolo Baratta, a Biennále nemrég leváltott igazgatója kereste meg, ezért még semmi sem biztos. Reményt keltő azonban, hogy a Baratta helyére a múlt hónapban viharos körülmények között kinevezett Giulio Malgara mégsem vállalja az igazgatói posztot, így úgy tűnik, marad a régi vezetés.

David Chipperfield építész - Kép © Matteo de Fina

Lecserélnék Velence egyik történelmi hídját

2011.08.24. 11:08 - hg

Rendkívül negatív a visszhangja Velencében a legújabb hídtervnek. Már Santiago Calatrava sokéves késéssel és rendkívül drágán elkészült, végül 2008-ban szinte fű alatt megnyitott hídja ellen is sokan ágáltak. Most viszont, hogy a harmincas években „ideiglenesen” fából épített Ponte dell’Accademia állandó struktúrával történő helyettesítéséről van szó, még komolyabb a vita.

A Ponte dell’Accademia meglévő szerkezete - Kép © wikipédia

A Ponte dell’Accademia meglévő szerkezete. Kép: Wikipédia

Velencei vakáció. Biennálé 2011

2011.06.24. 15:06 - Zsigó Bianka

Akárcsak a cikkünk első részében taglalt falfestés, a fény és szöveg találkozása neonfeliratként megint egy olyan megoldás volt az idei biennálén, amely több pavilon esetében is visszaköszönt. „And Europe will be stunned”, ígéri a lengyel pavilonban Yael Bartana, akinek videói a Lengyelországi Zsidó Újjáéledés Mozgalmának tevékenységét mutatják be. Izland tovább ment. Az „Il tuo paese non esiste. A te országod nem létezik” projekt 2003-ban indult, amely egy assemblage szobor formájában valósult meg először, majd ahogy haladtak a művészek, Castor és Ólafsson, térben és időben úgy bővült a repertoár.

Libia Castro & Ólafur Ólafsson: Under Deconstruction, izlandi pavilon - Kép © Zsigó Bianka

„Az országod nem létezik” – Libia Castor és Ólafur Ólafsson felirata. Kép: Zsigó Bianka

A biennáléra készült el a neonfelirat, amely a Palazzo Zenobio egykori mosodájának homlokzatára került; egy velencei gondolában előadott szerenád performansz; a videó, amely mindezt megörökítette; valamint egy kétnyelvű hanginstalláció, amely antik görög szövegfoszlányokból áll össze. Végül egy számok alapján kiszínezhető festmény, amelyet a kooperációra felkért, izlandi német nagykövet, Gunnarsson hagyott végül is befejezetlenül, kibillentve a főfrázist a tagadásból: „Your country does exist”. Mindezek a művek a művészpáros azon céljait interpretálják, hogy a hagyományos erőviszonyok aláaknázásával felforgassák a megszokott észlelési módszereket, hogy ezáltal másképp és újra felfedezzük a valóságot.

Ió, ció, áció, illumináció! Biennále 2011

2011.06.23. 13:06 - Zsigó Bianka

Immár 54. alkalommal költözött a kortárs képzőművészet színe-java a venetói lagúnákba és várja látogatóit júniustól november végéig. Az idei Velencei Képzőművészeti Biennále az „Illuminazioni” címet kapta. Bár a cím kétségtelenül többrétegű, a főkurátor bevezetője első olvasatra kissé általánosra sikeredett – a látogatót azonban 89 nemzeti pavilon és 37 kapcsolódó kiállítás, illetve művészeti esemény izgalmas egyvelege fogadja.

Biennále 2011: Free Ai Weiwei feliratú táskával protestálók a kínai pavilon megnyitóján - Fotó © Bódi Kinga

Free Ai Weiwei feliratú táskával protestálók a kínai pavilon megnyitóján. Fotó © Bódi Kinga

Az illumináció mint ünnepi díszkivilágítás abszolút Velence sajátja, továbbá a fény használatára egyik legjobb példa a város szülöttje, Tintoretto művészete. Prológusként a központi pavilonban három festményét állították ki a 16. századi mesternek, aki az „átlag” velencei koloristákhoz (Tiziano, Veronese) képest alkotásaiban a színeket nemcsak a formák kitöltésére alkalmazta, hanem direkt fényhasználatával a kifejezés fokozására is. Ezzel máris beléphetünk a drámai vörös fénnyel megvilágított magyar pavilonba, ahol Németh Hajnal multimédiás installációja borzolja a kedélyeket. Ott egy összetört BMW-t találunk, a hangszórókból pedig autóbalesetet elszenvedőkkel készült interjúrészletek szólnak operaénekesek előadásában.

Új pavilont építtet Ausztrália a Biennálén

2011.06.06. 11:06 - hg

Negyedszázad után új, végleges pavilont épít Ausztrália a világ leghíresebb művészeti kiállításainak helyszínén, a velencei Giardiniben. A mára történelminek számító épületegyüttes, amely többek között Sverre Fehn vagy Maróti Géza remekeit tartalmazza, meghívásos pályázat nyomán bővül majd újabb taggal.

Ausztrália pavilonja Velencében a 2010-es építészeti biennálén - Kép © ken mccown, flickr.com

Nemzetközi siker a magyar pavilon

2010.09.02. 10:09 - hg

A legsikeresebb nemzeti prezentációk közé sorolható a 12. Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonja, amelyben Wesselényi-Garay Andor és Ferencz Marcell BorderLINE Architecture című installációja látható. Az eseményekről beszámoló komolyabb külföldi források mind megemlítik a látványos és gondolatgazdag installációt, legyen szó a Financial Times, a Guardian vagy az ArchDaily tudósításáról.

A magyar pavilon installációja a Guardian nyitóoldalán - Kép © guardian.co.uk

Biennále 2010: túlélési stratégiák

2010.09.01. 10:09 - Kovács Dániel

Az optimisták szerint már kifelé lábalnánk a válságból, és a 12. alkalommal megrendezett Velencei Építészeti Biennále igyekszik is ezt alátámasztani. De egyelőre kevés a valódi helyzetértékelés vagy az innovatív, jövőbetekintő terv: a nemzeti pavilonok egy része ehelyett az elmúlt, dicső éveken mereng vagy egyszerűen meg akarja úszni ezt a kiállítást is. Persze, tulajdonképpen ezek is túlélési stratégiák.

12. Velencei Építészeti Biennále: a magyar pavilon - Kép © hg.hu

A magyar pavilon látványos ceruzainstallációja a 12. Velencei Építészeti Biennálén.

A helyzet kettősségére már megint a hollandok világítanak rá a legszebben: pavilonjuk szinte teljesen üres, és pont ez a lényege. A Giardini kis téglaháza ugyanis csak egy abból a rengeteg holland középületből, amelyek az év jó részében vagy akár egészében kihasználatlanul állnak: templomok tucatjai, gyárépületek, irodaházak alkotják ezt az „üres Hollandiát”. Ennek pedig a mai gazdasági helyzetben nem lenne szabad így történnie – szól a pavilon tanulsága.

Partraszállás Velencében

2010.08.31. 14:08 - hg

A 12. Velencei Építészeti Biennále nyitónapjaival egyidőben hirdették ki a város legújabb múzeuma, az M9 nemzetközi tervpályázatának eredményét. A hat neves építésziroda közül az utóbbi időben mind nagyobb nemzetközi sikereket arató német Sauerbruch Hutton került ki győztesként. A történelmi városrész helyett a szárazföldi Mestrében felépülő M9 azt is jelzi: Velence komolyan gondolkodik saját jövőjéről.

Velence-Mestre új múzeuma, az M9 leendő helyszíne - Kép © M9

A Velencei Biennálék látogatói minden évben szembesülhetnek azzal, hogy a lagúnák városa tűrőképességének határára ért. A központi területeken lépni sem lehet az évi húszmillió turistától; a közlekedési rendszer túlterhelt; a belső városrészben csökken a lakosság száma és egyre nő az átlegéletkor – azaz a fiatalok elköltöznek. A szigeteken körülbelül hatvanezer, míg a szárazföldi területeken 170 ezer ember él – a kulturális intézmények legnagyobb része azonban a történelmi városrészben található, így igen nehezen megnehezíthető a helyi polgárok nagy részének.

Bahrein pavilonjáé az Arany Oroszlán

2010.08.30. 10:08 - hg

Nagy meglepetésre a Perzsa-öböl egyik szigetországa, az első alkalommal kiállító Bahrein kapta a legjobb pavilonnak járó Arany Oroszlánt a 12. Velencei Építészeti Biennálén, a világ legnagyobb presztízsű építészeti rendezvényén. A legjobb projektnek járó díjat a zsűri japán építész, Junya Ishigami installációjának adta, amelyben azonban csak igen kevesen gyönyörködhettek: néhány órával a hivatalos megnyitó után ugyanis összeomlott.

Bahrein pavilonja a 2010-es Velencei Építészeti Biennálén - Kép © hg.hu

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem