2011. szeptember 11-én az ikertornyok egyszer s mindenkorra az értelmetlen pusztítás jelképeiként égtek be az emberiség kollektív tudatába. Arra szinte már alig emlékszik valaki, hogy a World Trade Center már felépülte idején szimbolikus szerepet kapott, és még kevésbé közismert, hogy a tervezőt, aki a sors különös fintorának köszönhetően két épülete elpusztulásával írta be magát a történelemkönyvekbe, és sokat merített a közel-keleti építészet hagyományaiból, a merénylő Oszáma bin Láden akár ismerhette is.

A két torony békaperspektívából. Fotó: wYnand!, flickr.com
1966. március 21. A Port Authority megkezdi 15 háztömb és 164 épület, az úgynevezett „Radio Row” bontását, valamint öt utca felszámolását Manhattanben. Helyükön egyetlen „megatömb” épül, World Trade Center néven, benne a világ legmagasabb ikertornyaival. A világkereskedelmi központ ötlete még 1946-ban született, és előtte csak egyetlen, hasonló méretű beruházás zajlott New York-ban: a Rockefeller Centeré. A Rockefeller-testvérek, a New York állam kormányzójaként szolgáló Nelson és a Chase Manhattan Bank vezérigazgatójaként dolgozó David vitték keresztül a hatvanas évek első felében, hogy a megálmodott kereskedelmi központ, amely újrapozicionálja a Nagy Almát a globális üzleti térképen, a város szívében, Alsó-Manhattanben épüljön fel. A beruházást finoman szólva is kritikus hangok kísérték, elsősorban az akkor újdonságnak számító tudományág, az urbanisztika szakértői részéről. Sokan úgy vélték, hogy a fejlesztés beigazolja Jane Jacobs 1961-ben megjelent könyvében, a világhírűvé vált „The Death and Life of Great American Cities”-ben megfogalmazott állításait, amelyek szerint az alacsony jövedelműek által lakott, értéktelen beépítésű területek ingatlanpiaci szempontok alapján történő fejlesztése (azaz eldózerolása és beépítése) jobb esetben csak a város másik részére transzportálja a problémákat, rosszabb esetben viszont működő, értékes társadalmi szövetek elpusztításával jár együtt.