ybl miklós

A 2012. évi Ybl Miklós-díjat idén Pintér Sándor belügyminiszter adja át március 15. alkalmából a Belügyminisztérium Márványtermében. Ugyanezen a napon, március 14-én 18.00 órától tekinthető meg a FUGA Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) a pályázatra beérkezett munkákból összeállított kiállítás. A tárlatot Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitja meg. Az esemény házigazdája: Nagy Ervin országos főépítész. A kiállítás grafikai összeállítása Hegyi Magdolna és Sziptner Gergő munkája.

Részben a válság hatására építészettörténetileg is kuriózumnak számító házak egész sora került piacra. Keveseknek adatik meg, hogy olyan épületben töltsék mindennapjaikat, amelyek pontos felépítéséből műegyetemi és művészettörténész hallgatók vizsgáznak izzadva - ám most itt a lehetőség! Alkalmi ingatlanosként összegyűjtöttünk tíz fontos házat a magyar építészet történetéből, amely most épp eladók.

Almásy-palota, Szép u. 3., Budapest
Építész: Pollack Mihály

A Nemzeti Múzeum tervezőjének egyik apró, korai remekműve a Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán álló, gróf Almásy Ignác megrendelésére készült városi palota. Az 1817-re elkészült épület a század végére a Szapáry-család tulajdonába került; az itt felhalmozott családi műgyűjtemény, a rendkívül értékes itáliai reneszánsz festményekkel együtt 1907-ben egy tűzvészben nagyrészt elpusztult. A több mint háromezer négyzetméteres épület több mint két éve eladó, momentán 750 millió forintos eladási áron szerepel az ingatlan.com adatbázisában.

Épp tíz éve foglalkozik a Bánáti+Hartvig Építész Iroda a Várkert Bazár felújításával. Az előző körben kihullott mögülük a beruházó, amely mostanság két perben követeli vissza a magyar államtól a feleslegesen befektetett pénzt. A tervek azonban, úgy tűnik, nem mennek veszendőbe: a Várgondnokság bevonta az irodát az évtizedek óta pusztuló létesítmény felújításának előkészítésébe. Az idő ugyanis sürget: a Várnegyed fejlesztési stratégiája még évekig készülhet, a Várbazár viszont tényleg az összeomlás határán áll. Bánáti Béla és Hartvig Lajos budapesti találkahelyet, Nemzeti Szalont és a Várba vezető siklót is álmodtak a helyszínre – a megvalósuláshoz azonban politikai döntésekre van szükség.

A budapestiek számára a Várkert Bazár lepukkantsága már szinte magától értetődő, a külföldiek azonban újra és újra rácsodálkoznak a budai Duna-part legszebb és legértékesebb részén fekvő, még ebben az állapotában is impozáns épületre. Az 1883-ra, Ybl Miklós tervei alapján elkészült épületegyüttes legsúlyosabb problémája mindig is az volt, hogy nem eléggé méretes a felújítás megtérüléséhez. Ez már az 1996-os kormányhatározat után nyilvánvalóvá vált, amely lehetővé tette, hogy a Várkert Bazár megújulásába magánbefektetőt vonjanak be. Ötéves keresgélés után végre a kanadai Foundation Kft. vállalta volna a feladatot; ekkor került a képbe Bánáti Béla és Hartvig Lajos építészstúdiója, amely Ybl mutatós, de hasznosításra alkalmatlan rámpái mögé a telek egy részét kitöltő, földalatti beépítést tervezett. Az így létrejövő térnek a városképben csak üveg felülvilágítói jelentek volna meg – sokaknak azonban ez is túlzásnak bizonyult. A Foundation nem tudott végleges szerződést kötni a minisztériummal, ráadásul a terv ellen kifogásokat emelő I. kerület építési tilalmat rendelt el a területen, így a beruházás dugába dőlt. A Foundation jelenleg is folyó két pere mellett néhány éve kinyilvánította, hogy véletlenül sem kíván tovább részt venni a beruházásban. A Várbazár ügye egy elvesztegetett évtized után lényegében visszaért az origóhoz.

1961. augusztus 20-án, azaz ötven éve nyitotta meg kapuit a Budai Ifjúsági Park a Várkert Bazár épületében. Bár a fokozott igénybevétel kétségtelenül nem tett jót, az Ybl Miklós tervezte, 1879-es átadása óta funkcióját kereső épületegyüttesnek voltaképp az „Ifipark” néhány évtizede a fénykora.

Halványsárga selyembútorzat, velencei tükrök és toalettasztal a pompás neoreneszánsz épület termeiben: hajdan így festett az uralkodócsalád fogadására szánt gödöllői vasúti épület. Ha a bútorzat nem is, az épület azonban ismét régi pompájában tündököl: ünnepélyes keretek között ma délután adják át a gödöllői királyi váró épületét, amelynek felújítását a gödöllői önkormányzat a Norvég Finanszírozási Alaphoz beadott pályázata révén vitte véghez. Az eseményen a norvég nagykövet, Siri Ellen Sletner is tiszteletét teszi.

A felújítás építészeti terveit a Hajós Építész Iroda Kft. dolgozta ki Hajós Tibor vezetésével, a projekt kivitelezője a Reneszánsz Zrt. volt, a műszaki ellenőrzést pedig az MG Építész iroda végezte. A jelenleg a MÁV Zrt. tulajdonában lévő épület felújítása egy komplex program részeként valósulhatott meg, ugyanis több, kulturális szempontból jelentős helyszín rehabilitációjára pályázott az önkormányzat.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust néztük végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje. A Budavári Palota történetét bemutató cikksorozatunk negyedik részében a második világháború pusztításának történetét és közvetlen következményeit tárgyaljuk.

A budai királyi palota története során átélt pár ostromot. Bár hadászati jelentősége a XVII. századi visszafoglalást követően elveszett, a várhegy birtoklásának szimbolikus jelentősége azonban mindig megmaradt. A második világháború során, a visszaszoruló német hadsereg a Horthy-kor kormányzati központjából katonai központtá változott történelmi városrészbe szorult vissza, amely így törvényszerűen vált az ostrom áldozatává. A háború után pedig a súlyosan sérült épület a formálódó új politikai rendszernek az elődeivel szemben érzett ellenszenvét is el kellett viselni.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és mostani, harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

Ybl Miklós halála előtt, egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy amennyiben meghalna, az építkezés befejezését Hauszmann Alajosra bízná. A császári udvar Bécsben, ezt annyira komolyan vette, hogy hiába pedálozott a kor számos ismert építésze a megbízást végül a lobbizást, naplója tanúsága szerint mellőző építész kapta. A 44 éves építész ekkortájt az Erzsébet körúti New York-palota építésével volt elfoglalva, melyben a műhelyében dolgozó Korb Flóris és Giergl Kálmán is részt vett. Hauszmann elődje terveit átdolgozta. Tömegében megtartotta az udvart bezáró Főhercegi-szárny (a ma az OSZK-nak helyet adó F-épület) ötletét, alaprajzát, belső díszítését és homlokzatát azonban némileg átdolgozta. Teljesen elvetette viszont a Duna felé különálló épületekben gondolkodó Ybl-tervet, és a halott mester egyik korábbi koncepcióját, a közepén kupolával hangsúlyozott északi irányú bővítését választotta, amely a gyakorlatban a dunai homlokzat megkettőzését jelentette.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

A budai királyi palota József nádor korában. Rudolf von Alt festménye (1844-48)

1686. szeptember 2. után három napig égett a keresztény seregek által a töröktől visszafoglalt Buda vára. Az akkor még valós török veszély miatt a bécsi udvar eleinte katonai központként képzelte el az újraépülő Budát. A középkori erősséget azonban már nemigen lehetett korszerűsíteni. A XVII. század végére nagy fejlődésen átment tüzérség miatt, hegytetőre erődöt építeni őrültség lett volna, így a terv hamar elbukott.

Az elmúlt években újra a közfigyelem fókuszába került a mind lepusztultabb állapotba jutó budavári palota – nemcsak a szakmában, de a városról gondolkodó polgárok között is. A palota építéstörténetéről, illetve az átépítésekről azonban számos közkeletű félreértés kering. Új cikksorozatunkban Kelecsényi Kristóf mutatja be az épületegyüttes történetét a kezdetektől napjainkig. Az első rész a középkori palotával foglalkozik a ma ismert maradványokon keresztül.

Buda 1686-os ostroma, Frans Geffels olajfestménye

Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte. Gazdagsága és szépsége már a kortársakat is ámulatba ejtette, azonban sorsa a legtöbb hazai, középkori emlékünkhöz hasonlóan a török hódítás, majd 150 évvel később a visszahódítás során megpecsételődött. Maradványait széthordták és lebontották, helyét beépítették. Egy újabb ostrom kellett hozzá, hogy a magyar királyok ismételten romhalmazzá vált barokk és neobarokk palotája alól, amit lehetett előbányásszanak és bemutassanak a régészek, művészettörténészek és építészek. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk első részében megpróbáljuk olvasóink számára összerakni a sok helyen csak „bokáig érő falak” képében megmutatkozó középkori budai királyi palota ma ismert maradványainak összefüggéseit.

Bár kormányzati szándéknak nem látni nyomát, az mind nyilvánvalóbb, hogy a budai volt királyi palota felújítását nem sokáig lehet halogatni. A mai formáját nagyjából hétszáz év alatt elnyert épületegyüttes a török hódítás előtt, majd rövid közjátékokkal a 18. századtól a második világháborúig javarészt az ország irányításának (a Habsburg-időszakban egyértelműen szimbolikus) központjaként szolgált, azóta pedig nemzeti kultúránk és történelmünk néhány fontos intézményének adott helyet. (Ma még megnevezése is nehézkes; az egyszerűség kedvéért a Palota szót használom majd.) Funkcióváltásáról e kevés helyen talán nem érdemes vitát indítani. Annak hogyanjáról a gondolatébresztés szintjén tán igen – várhatóan ugyanis ez a kérdés kapja majd a legkevesebb figyelmet a jövőben.

Buda városa Hartmann Schedel Nürnbergi világkrónikájában. Kép: btm.hu

A Palota jelenlegi képét a második világháború után megkezdődött régészeti feltárások, helyreállítások és átépítések eredményeként a nyolcvanas évekre nyerte el. Mint az közismert, a háború előtt nagyjából fél évszázadig fennálló állapot az Ybl és Hauszmann munkája nyomán megszületett, részben a barokk maradványait is őrző homlokzatokkal, valamint a századfordulós magyar iparművészet remekeit tartalmazó belsőkkel szinte teljesen megsemmisült. Ma az egykori enteriőrök csekély maradványai, töredékei lelhetők fel itt-ott – nem is feltétlenül az eredeti helyszínen. A Palota állapotát viszont gazdagította a háború után feltárt, dokumentált és látogathatóvá tett számos középkori maradvány, valamint a rekonstruált középkori erődítés, amelynek bemutatásához felszámolták a hauszmanni palotakertet. Eltűnt számos csatlakozó épület, tereket és udvarokat szüntettek meg, teljes homlokzatok épültek újjá, a szecessziósnak érzett és hiányzó belső tere miatt kárhoztatott régi helyébe új kupola került. Az enteriőrök a hetvenes-nyolcvanas évek esztétikai nívóját tükrözik.