zaha hadid

tag: zaha hadid

Húsz napon belül eldől a MAXXI sorsa

2012.04.26. 12:04 - hg

Ennyi időt szabott ki magának Mario Monti kormánya, hogy eldöntse: mi legyen a két évvel ezelőtt megnyitott, Zaha Hadid nagy visszhangot kiváltó épületében működő kortárs művészeti központtal. Óriási botrányt kavart ugyanis, hogy a múzeum 2011-es költségvetését 800 ezer eurónyi hiánnyal zárták le, és az előzetes számítások szerint a következő három évben az intézmény vesztesége elérheti a 11 millió eurót.

A római MAXXI, kép © Iwan Baan - Kép © Iwan Baan 

Öt éve nagyot álmodtunk

2012.03.07. 12:03 - hg

Öt éve járt személyesen Budapesten Zaha Hadid, hogy bemutassa a francia ORCO számára készített, Szervita téri terveit. A szépen induló történetből a magyar valóság és a sztárépítészet találkozásának tán legnagyobb kudarcélménye lett, ráadásul főleg rajtunk kívülálló okokból: a beköszöntő válság miatt.

Zaha Hadid Szervita térre tervezett irodaháza -  

Új parlamentet terveznek Irakban

2012.03.01. 09:03 - hg

Az egymilliárd dolláros beruházás pályázatára meghívott tervezők között van Irak leghíresebb építész-szülötte, a Londonban élő Zaha Hadid is, aki nemrég már megnyerte a Nemzeti Bank új bagdadi központjának tervezési megbízását. A helyszínen eredetileg Szaddám Husszein kezdett építtetni egy gigantikus mecsetet.

Zaha Hadid a guangzhoui operaház megnyitóján - Kép © Santos Dániel 

Idén már épül Zaha Hadid pozsonyi háza

2012.01.05. 10:01 - hg

A brit-iraki sztárépítész, Zaha Hadid tavaly ősszel nyerte meg az 1994-ben alapított, Közép-Európára koncentráló ingatlanfejlesztő vég, a Penta Investments pályázatát egy nagy volumenű pozsonyi építkezésre. Az összesen 267 millió eurós beruházás első részének építése már idén indulna, a teljes komplexum 2018-ra készülhet el.

Zaha Hadid Architects: Culenova-projekt, Pozsony - Kép © Zaha Hadid Architects

Lapozz bele a sztárépítészek Moleskine noteszeibe!

2012.01.03. 16:01 - ginterzsófi

A  fanatikus rajongótáborral rendelkező legendás Moleskine noteszmárka újabb különleges sorozatot jelentetett meg: az "Inspiráció és eljárások az építészetben" négy világhíres kortárs építésznek szentelt monográfiából áll. A Zaha Hadid, Giancarlo De Carlo, Bolles+Wilson és Alberto Kalach személyes jegyzeteit, korábban sosem látott vázlatait és szabadkézi rajzait tartalmazó albumokból a sztártervezők stílusának lényegét ismerhetjük meg - amellett, hogy a kiadványok tipográfiailag és kötészetileg is kiemelkedő minőségű, kifinomult tárgyak.

építész moleskine notesz - © Moleskine

Étterem az űrből

2011.12.28. 12:12 - ginterzsófi

Nem, ez nem a Star Trek díszlete, nem hallucináció és nem is látványterv: ez egy valódi étterem, a Busride stúdió tervei alapján készült Smokehouse Room futurisztikus enteriőrje Új-Delhiben. Az étterem rész visszafogott, fehér színvilágával a tervezők a gasztronómiai élményt igyekeztek kiemelni, éjszaka azonban - az építészek szavaival szinte skizofrén módon - a finom fehér tér a speciális világításnak köszönhetően intenzíven színes, pszichedelikus hangulatú koktélbárrá változik.

 - Busride Architects

Közönségsiker Zaha Hadid cikcakkos múzeuma

2011.11.01. 11:11 - hg

Hogy jó befektetés-e a sztárépítészet? Nos, ami Zaha Hadid glasgow-i közlekedési múzeumát, a Riverside Museumot illeti, amely nyáron nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, egész biztosan az, hiszen az intézményre a megnyitását követő 7 hét alatt több mint félmillióan voltak kíváncsiak. Ez még annak tükrében is szép siker, hogy az intézmény elődje is nagy népszerűségnek örvendett. A Riverside Museum abból a szempontból mindenképp fontos mérföldkő az iraki származású brit építésznő karrierjében, hogy ez az első brit földön elkészült jelentős középülete.

Riverside Museum - Kép © MacAteer Photograph/Alan MacAteer, ZHA

A skóciai kikötőváros, Glasgow valaha a Brit Birodalom egyik legfontosabb ipari központja volt, nevezetes hajóépítő műhelyekkel; a múzeumban a mérnöki tudományok, a közlekedés és hajóépítés relikviáit állítják ki, több mint 3000 tárgyat. A valaha oly jelentős hajózási központ kikötőjére ma a csendes hanyatlás jellemző, ezt tükrözi a múzeum jelenlegi környezete is. Senki földje, kicsit távolabb a kikötő revitalizációjának első lépéseként emelt lakóházak adják az új épület hátterét.

Zaha Hadid fürdőszoba-barlangja Londonban

2011.10.21. 14:10 - Dillmann Vanda

Október 13-án nyílt meg Zaha Hadid építészcsapatának legújabb épülete. A világhírű, a szakma legnagyobb elismeréseit magáénak tudó Hadid a világ egyik vezető fürdőszobai termékeket gyártó cégének, a Rocának tervezett extra bemutatótermet a brit főváros egyik legfelkapottabb kerületében, a King’s Road-tól nem messze.

 - Kép © Zaha Hadid Architects

Arculat a világ legismertebb építésznőjének

2011.09.13. 11:09 - hg

Saját betűtípust és új honlapot is kapott nemrég Zaha Hadid. A brit Greenspace tervezte arculat egy igencsak elhasznált, a 2000-es évek első felében alkotott verziót váltott le.

Greenspace: A Zaha Hadid Architects számára készített arculati koncepció elemei - Kép © Greenspace

Zaha Hadid Pekingben

2011.08.25. 10:08 - ginterzsófi

A Zaha Hadid Architects iroda nem panaszkodhat: annyi új épületük készült el vagy kezd épülni mostanában, hogy alig győzünk mindről beszámolni. Az egyik legfrissebb projektjük, a pekingi Wangjing SOHO felhőkarcoló-komplexum új látványterveit nemrég mutatták be, az irodaház és bevásárlóközpont 2014-re készül majd el a kínai fővárosban.

 - © Zaha Hadid Architects

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem